A budai Várnegyed alatt húzódó pincerendszer teljes hossza kicsit több mint három kilométer. Ennek egy része, a Labirintus és a Sziklakórház már jó ideje látogatható, az általunk most bejárt másfél kilométernyi szakaszt azonban két évtizedes szünet után csak idén május elejétől láthatja újra a nagyközönség. Az érdeklődés pedig nagy, ezt az is mutatja, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatósága által szervezett túrára a hétköznap délutáni időpont ellenére is szép számmal összejöttünk.
Barlang vagy pince, esetleg mindkettő?
A Vár-barlang elnevezés nem csak hangzatos hívószó: noha a túra elején még nem nagyon értettük, mitől barlang az, ami leginkább egy pincerendszernek tűnik, ahogy egyre sötétebb lett, úgy lett számunkra egyre világosabb minden. A Dárda utcai nagy faajtón túl egyre mélyebben fekvő pincékbe ereszkedünk alá. Ahogy azt Borzsák Sárától, a nemzeti park barlangtani referensétől megtudjuk, a Várnegyed alatt egy szerteágazó, három szintes pincerendszer van, amit a középkortól kezdve főleg borospinceként, jégveremként, raktárként és börtönként használtak.
Fotó: Egri Csaba
Az első két szinten még valóban a házakhoz tartozó épített pincék vannak, de a harmadik már a Vár-hegy mélyén húzódó barlang szintje is egyben. Mégpedig Magyarország egyik legsajátosabb barlangrendszeréé, ami eredetileg mintegy kétszáz különálló üregből állt, de ahogy évszázadok alatt átalakították azokat, az egyik mesterségesen legjobban átformált barlangunk lett belőle. Amit ma látunk, az tulajdonképpen az ember és a természet hosszú idő alatt elvégzett közös munkájának az eredménye. Az eredeti barlang falait már csak elvétve látni, a legtöbb helyen kövekkel, téglákkal vannak megerősítve, egy helyen például egy szép gótikus stílusú boltív is megmaradt. De vannak itt a törökök idejéből származó megerősítések is: két, szokatlanul keskeny téglákból készült, hatszögletű oszlop.
Titkos folyosók a föld alatt
A túra során több hajdani kutat is látunk, ezek jellegzetes tartozékai voltak a várbéli házaknak. Volt olyan, amelyhez az utca és a pince felől is hozzá lehetett férni, és olyan is, amelynek sosem volt felszíni elérése. A középkorban a vár nagyjából 300 házából 280-nak volt ilyen pincebeli kútja, ami akkoriban nagy luxusnak számított – viszont a kényelem a járványok terjedését is elősegítette, mivel a kutak alig 8-10 méterre vannak csak a felszín alatt, és így a fertőzött víz a felszínről leszivárogva könnyen visszajutott beléjük. A kutak adják meg a választ egyébként arra is, hogy a látszólag hasonló adottságokkal rendelkező Vár- és Gellért-hegy közül miért az előbbi lett lakott: a Gellért-hegyet alkotó dolomitban nagyon nehéz vízhez jutni, a Vár-hegy márgából felépülő tömege viszont nagyon jó vízmegtartó réteg, melyben könnyen lehetett kutat ásni.
Fotó: Egri Csaba
A barlangokhoz általában legendák is kapcsolódnak, és ez alól a Vár-barlang sem kivétel. Régen úgy hitték, hogy innen, a barlangból a föld alatt a Margit-szigetig, sőt egészen Visegrádig is el lehet jutni. Ez persze csak szóbeszéd volt, az viszont tény, hogy a Vár-hegy oldalában van öt olyan pont, ameddig föld alatti futárfolyosókat alakítottak ki. A Vérmező felőli oldalra 3 futárfolyosó vitt ki, a Vár Duna felőli oldalára kettő. Ez utóbbiakat a második világháború alatt ásták ki, hogy a barlangban működő katonai parancsnokságból utánpótlást lehessen bevinni, illetve parancsokat kijuttatni.
Cseppkő is van, de kicsit más
A középkorban általában kutak ásásakor találtak rá a barlang üregeire. Ezeknek a tágítása, pincévé alakítása után az omladékos márgafalakat meg kellett erősíteni, így azt, hogy milyen volt a barlang az ember megjelenése előtt, ma már csak egy-két helyen láthatjuk. A jégkorszak idején a Vár-hegyen egy hőforrás tört fel, mely a hegy belsejében üregeket oldott ki: kis túlzással olyan lett az egész, mint egy jókora ementáli sajt. Az édesvízi mészkőben a jellegzetes hévizes oldásos formák mellett ősmaradványokat is láthatunk, például egy mamutfog lenyomata is megőrződött a falban.
Fotó: Egri Csaba
Úgy 160 ezer éve, a jégkorszak idején ugyanis a mai Szentháromság tér helyén, ahol most turisták nézelődnek, mamutok és őstulkok sétálgattak.
A túra egy pontján vezetőnk a földön egy fura, tükörtojás-szerű képződményre hívja fel a figyelmünket. Mint megtudjuk, ez egy cseppkő-kezdemény, mégpedig egy antropogén cseppkő, ami nem a mészkőből, hanem az építőanyagként használt habarcs cementtartalmából keletkezett, és növekszik ma is. Ennél nagyobb cseppkőre azonban itt nem számíthatunk, legfeljebb majd úgy 100 ezer év múlva, ugyanis a felettünk levő édesvízi mészkő még túl fiatal ehhez.
Koponyák a mélyben
Az egyik teremben megállunk Kadić Ottokár emléktáblája előtt – a magyar származású horvát geológusnak köszönhető leginkább az, hogy ma itt lehetünk. Ahogy a szőlők és a bortermelés kiszorult a Vár-hegy környékéről, egyre kevésbé volt már szükség a pincékre. Nagyon sok házban a legalsó pinceszintről el is feledkeztek, és csak a 19. század végén terelődött rájuk újra a figyelem, ekkoriban ugyanis nagyszabású építkezések kezdődtek a várban, többek közt például a Mátyás templom átépítése is. A munkálatok során sok pince beszakadt, és Kadićot, aki a magyar állami földtani intézet főgeológusa volt, hivatalból kirendelték a területre – ő pedig hamar rájött, hogy ezek a pincék természetes eredetűek, az itt található barlangi formakincs pedig egyedülálló, és felismerte azt is, hogy a barlangnak jelentős idegenforgalmi szerepe is lehetne. Erőfeszítéseinek hála egy része 1935-ben meg is nyílt a nagyközönség számára.
Csontkamra (Fotó: Duna-Ipoly Nemzeti Park)
Kadićék állati és emberi csontokat is találtak a feltárások során, és ezeket egy csontkamrában állították ki – egy kis részük ma is látható még. Voltak, akik úgy tartották, hogy a csontok a török időkből származnak,
a török urak ide dobták le megunt háremhölgyeiket,
de ez persze csak legenda volt, még ha kellően sötét is ahhoz, hogy ijesztgessék vele egymást az emberek.
A második világháború idején a pincerendszert óvóhellyé és katonai parancsnoksággá alakították át. Az oldalfalakat csempével borították be, aminek a barlang legszebb részei is áldozatul estek – például a Sziklakórház termeiben. Oda egyébként a túra során át is kukucskálhatunk, a két létesítményt egy helyen csak egy üvegajtó választja el.
A hatvanas években múzeumként felélesztett, a kilencvenes évektől bulihelyszínként is funkcionáló Vár-barlang tulajdoni viszonyai az elmúlt évtizedben vitatottak voltak, de végül a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kezelésébe került a helyszín, és lezárták a korábban működő illegális bejáratokat is, így akárki akármikor már nem mehet le. Előzetes bejelentkezés után azonban bárki csatlakozhat a vezetett sétákhoz.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság túrájára a jegyet elővételben, online lehet megvásárolni. További részletek itt.
