Utazás

Nagyszabású háborút vívunk a szúnyogok ellen

Több mint százezer hektáron gyérítik a vérszívókat.

Az elmúlt hetekben minden eddiginél intenzívebb védekezés zajlott a szúnyogok ellen. Számos olyan területen történt beavatkozás, ahol a korábbi években nem volt jelentős szúnyogártalom. A múlt héten Budapesten és 396 település belterületén, összesen 123 ezer hektáron léptek fel a szakemberek a vérszívók ellen.

A Duna mentén további kezeléseket végeztek a Szigetközben, Dunaújváros, Baja és Mohács térségében. Folytatódott a gyérítés Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Hajdú-Bihar megyében, valamint a csornai régióban, Székesfehérváron, Sopronban és a környező településeken, illetve a Tisza-tónál és a Balatonnál – olvasható az Országos Katasztrófavédelem közleményében.

Ott is gyérítik a szúnyogokat, ahol eddig nem kellett (Fotó: iStockphoto)

A program indulása óta összesen 1343 településen volt központi, a katasztrófavédelem által irányított szúnyoggyérítés, eddig összesen 611 ezer hektárnyi területet kezeltek a szakemberek.
Ezen a héten további 418 településen, valamint 4 budapesti kerületben, több mint 100 ezer hektáron lépnek fel a szúnyogok ellen.

A következő időszakban az elmaradt beavatkozások pótlásán kívül Békés és Zala megyében, a Dunakanyarnál, Szekszárd térségében, a Dráva és az Ipoly mentén lesz intenzív gyérítés. Ezek mellett számos olyan – Pest, Fejér, Baranya és Somogy megyei – településen is csökkentik a vérszívók számát, amelyeken korábban nem volt szükség beavatkozásra. A kezelésekhez használt irtószer az alacsony dózisnak köszönhetően csak az érzékenyebb repülő rovarokra van hatással, melegvérűekre, így emberre és háziállatokra nem jelent veszélyt, a növényeket nem károsítja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top