Utazás

Nem lesz tulipán alakú felhőkarcoló Londonban – fotó

Sadiq Khan szerint a torony rontaná a londoni panoráma összképét.

London polgármestere megvétózta a terveit egy 305 méter magas, tulipán alakú toronyépületnek, amelyet a brit főváros Gherkin (uborka) nevű felhőkarcolójának szomszédságában emeltek volna.

A brit építész, Norman Foster cége által tervezett épület lett volna a második legmagasabb felhőkarcoló Nyugat-Európában a szintén a brit fővárosban magasodó The Shard (üvegszilánk) után.

„A polgármesternek számos kifogása van a beadvánnyal kapcsolatban, amelynek részletes tanulmányozása után arra jutott, hogy nem ad engedélyt egy olyan terv megvalósítására, amely véleménye szerint csak nagyon kis mértékben szolgálná a köz javát” – mondta Sadiq Khan szóvivője.

Hozzátette: „Különösen az épület dizájnját tartja alacsony színvonalúnak egy ilyen előkelő környezetbe, és úgy véli, hogy a torony rontaná a londoni panoráma összképét, valamint a szomszédos világörökségi helyszín, a Londoni Tower látványát.”

A projekt kivitelezője sajnálatát fejezte ki Khan döntésével kapcsolatban, és megjegyezte, hogy az épület, amelynek terveiben csupa üveg kilátótér, étterem és oktatási központ is szerepelt, gazdasági haszonnal járt volna.

A torony építési munkálatait jövőre akarták elkezdeni és 2025-re befejezni. A projekt költségeit egy brazil milliárdos, Jacob Safra vállalta magára. A kivitelező egyelőre nem döntötte el, hogy megpróbálkozik-e a tervek módosításával és ismételt benyújtásával.

Az Anglia történelmi környezetének megóvásáért felelős Historic England üdvözölte a polgármester döntését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top