Utazás

Lerobbant a vonat, a mozdonyvezető és a kalauz szerelte meg

Azt mondták az utasoknak, ez a leggyorsabb megoldás.

Július elején egy kaposvári férfi Fonyódra szeretett volna utazni, de kellemetlen meglepetésben volt része. Este 21 óra 40 perckor indult a járat, de közben furcsa zörejeket hallottak az utasok, és égett szagot éreztek.

A motorvonat megállt, a mozdonyvezető és a kalauz pedig befeküdt a jármű alá, és közösen szerelni kezdték. A vonaton ülő nagyjából 30 utasnak azt mondták, nekik akarnak jót, mert ha kihívják a műszakiakat, az legalább másfél óra – számolt be a Sonline.

Végül a vezető és a kalauz elhárította a problémát, és a vonat folytathatta az útját. Igaz, ezután még kétszer meg kellett állniuk a nyílt pályán, így a 80 kilométeres távot 1 óra 40 perc alatt tették meg.

A MÁV megerősítette, hogy a vonat motorkocsija elromlott, mert elfogyott a hűtővize. A hátsó motorkocsi motorját ezért le kellett állítani, csak az első működött tovább. Ezért haladt lassabban a vonat.

(Illusztráció: MTI/Oláh Tibor)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top