nlc.hu
Utazás
5 lenyűgöző hely, amit tönkretettek a turisták

5 lenyűgöző hely, amit tönkretettek a turisták

A túlturizmus és az Instagram páratlan szépségű helyeken okoz visszafordíthatatlan károkat, ezért több helylről ki kellett tiltani a turistákat.

Október végén lezárják a turisták elől Ausztrália egyik legismertebb szikláját, az Ulurut, ismertebb nevén az Ayers-sziklát. Az illetékes nemzeti park még 2017-ben döntötte el, hogy a világörökségi helyszínként nyilvántartott homokkő sziklatömbről kitiltják a turistákat, de az utolsó napokban iszonyú tömeg alakult ki a különleges sziklánál, hogy a lezárás előtt felmászhassanak rá.

A tilalomnak több oka is van: egyrészt az Uluru szakrális helynek számít, ezért az eredeti tulajdonos őslakos törzsek régóta szeretnék, hogy a turistákat ne engedjék fel a sziklára. Másfelől a szikla megmászása közben rendszeresen sérültek meg és haltak meg túrázók. Az elmúlt 60 évben 37-en vesztették az életüket a sziklán, tavaly egy 76 éves japán turista halt meg. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi években szinte elárasztották az Ulurut az odalátogatók, akik rengeteg szemetet hagytak maguk után, és gyakran a lezárt területekre is betörtek.

Az ausztráliai Uluru, más néven Ayers Rock

A káprázatos ausztráliai sziklatömb sorsa szomorú példája annak, hogy milyen súlyos – gyakran visszafordíthatatlan – következményekkel jár a tömegturizmus a természeti képződményekre, élőhelyekre nézve, de az ember által épített emlékeket, városokat is tönkre tudja tenni. Mutatunk néhány néhány hasonló esetet.

Maya-öböl, Thaiföld

A Phi Phi Leh szigeten található festői szépségű Maya-öblöt 2008-ban naponta körülbelül 170 turista látogatta. Ez a szám 2019-re napi 5000-re ugrott, amiben óriási szerepe volt Leonardo DiCaprio 2000-ben megjelent, A part című filmjének. A rengeteg látogató tönkretette a páratlan természeti csodát, az öböl koralljainak többsége elpusztult, és a tengeri élővilág gyakorlatilag eltűnt a turizmus okozta vízszennyezés és az ott kikötő hajók miatt.

A turistaáradat miatt az elmúlt években képtelenség lett volna ilyen képet készíteni a Maya-öbölről

A hatóságok először úgy döntöttek, hogy a nyári, júliustól szeptemberig tartó időszakban lezárják a strandot, hogy az ökoszisztéma regenerálódni tudjon. Ám ez kevésnek bizonyult, ezért inkább 2021-ig teljesen lezárták a területet.

Wedding Cake Rock, Ausztrália

A különleges formája miatt esküvői tortáról elnevezett látványosság az ausztráliai Bundeena település közelében található. A tenger fölött 25 méter magasan lévő homokkő-képződmény teljesen sík, és úgy néz ki, mint egy réteg a tortán.

A közösség oldalakra posztolt fotók után az emberek elárasztották a sziklát, a korábbi havi kétezres látogatószám 10 ezerre ugrott. A hatóságok 2015-ben omlásveszély miatt lezárták a látványosságot, később pedig 300 dolláros bírsággal fenyegették azokat, akik megszegik a tilalmat.

A vizsgálatok azt is megállapították, hogy a szikla annyira instabil, hogy az elkövetkezendő tíz évben biztosan bele fog omlani a tengerbe. Ez persze nem akadályozza meg a turistákat, hogy átmásszanak a kerítésen, és egy jó fotó kedvéért kimerészkedjenek a szikla peremére.

Dubrovnik, Horvátország

A túlturizmus nem ugyanaz, mint a tömegturizmus, mivel vannak olyan helyszínek, amelyek akár évi több millió látogatóval is megbirkóznak, máshol viszont ennél jóval kevesebb turista is gondot okozhat. Dubrovnik az utóbbi csoportba tartozik. Tíz évvel ezelőtt félmillió turista kereste fel az óvárost egy szezonban, néhány év alatt ez a szám több mint a kétszeresére nőtt.

Egy csomó világsztár fordult meg a városban, ami nagyon felkapottá tette, és az is megtolta a turistaáradatot, hogy a Trónok harca egyik forgatási helyszíne Dubrovnik lett, de a Star Wars- és a James Bond-filmekhez is vettek fel ott jeleneteket. A zsúfoltság olyan durva volt, hogy szó szerint lépni sem lehetett a tömegtől, ami nem csak az ott élőket, hanem – paradox módon – a turistákat is zavarta.

Ezért a városvezetés úgy döntött, hogy 2017-től korlátozzák a városközpontban tartózkodó látogatók számát. A tilalom bevezetése óta a turistáknak előre be kell jelentkezniük, és időpontot kell kérniük. A városlakókkal együtt egyszerre 8 ezren lehetnek a városközpontban. Kamerákkal követik, adott pillanatban hányan vannak az óvárosban, és ha a szám eléri a 8 ezret, leállítják a taxikat, buszokat és az utasszállító hajókat.

Hasonló szabályozást vezettek be a Plitvicei-tavaknál is, mert az utóbbi években rekordszámú, 1,7 millió turista kereste fel a látványosságot, az UNESCO pedig azzal fenyegette meg a nemzeti parkot, hogy leveszi a helyszínt a világörökségi listáról. 2019-től ezért csak online foglalással lehet bejutni a parkba. Pontosan meg kell jelölni az érkezés dátumát, az órát és a bejáratot is, a helyszínen nem lehet belépőt vásárolni. Naponta csak tízezer látogatót engednek be. Azt már korábban bevezették, hogy a terepen balesetveszélyes strandpapucsban és szandálban tilos belépni a tavak területére, és megtiltották a szelfizést, mert minden évben meghalt legalább egy turista, amikor egy drámai fotót szeretne készíteni egy magaslatról.

Fjadrargljufur kanyon, Izland

A rengeteg turista teljesen elárasztotta a mágikus szépségű Izlandot is, tavaly már 2,3 millióan érkeztek a szigetországba, míg nyolc éve csupán 600 ezer volt a látogatók száma. A robbanásszerűen megnövekedett idegenforgalomra nincs felkészülve a helyi infrastruktúra, arról nem is beszélve, hogy a csodálatos vulkanikus formák nagyon lassan alakultak ki, de gyorsan pusztulnak.

Az izlandi Fjadrargljufur kanyon

Az izlandi Fjadrargljufur kanyont azután kellett lezárni a turisták elől, hogy ott forgatták Justin Bieber I’ll show you című videóklipjét. A videó 2015-ös megjelenése és az idei tilalom között több mint egymillióan voltak kíváncsiak a 2 kilométer hosszú és 100 méter mély kanyonra. Az érintetlen szépségű táj azonban már nem bírta el a hatalmas turistaáradatot, ezért inkább kitiltották a turistákat. Az sem tett jót a környék megóvása szempontjából, hogy a Trónok harca néhány jelenetét is ott vették fel.

Pipacsmező, Egyesült Államok, Kalifornia

A ritka és csodaszép természeti jelenségek az Instagram előtt is sok embert vonzottak, ám a természetjárók többsége odafigyelt a környezetére, és betartotta a legfontosabb szabályt: ne hagyj magad után nyomot.

A kaliforniai Walker szurdokban általában kevés a csapadék, és emiatt nem sok növény marad meg. Ám ha minden időjárási tényező megfelelő, nagyjából tízévente bekövetkezik a szupervirágzásnak nevezett jelenség. Ilyenkor a kanyont beterítik a virágok, köztük az élénk narancsszínű kaliforniai pipacs.

A páratlan természeti jelenség korábban sok embert vonzott, de a látogatók eddig a kijelölt turistautakon maradva gyönyörködtek a látványban. Idén tavasszal azonban elszabadult a pokol: a tökéletes szelfit hajszoló influenszerek felfedezték maguknak a helyet, ami még több embert vonzott oda, a tömeg pedig letaposta a védett virágokat.

Ezen a két képen látszik, milyen pusztítást hagytak maguk után a szelfiző turisták:

Nemcsak arról van szó, hogy letaposták a virágokat, évekre tönkretették a tájat. Ráadásul a közeli kisvárosban, Lake Elsinore-ban akkora káoszt okozott az emberáradat, hogy a városvezetés vészhelyzetet hirdetett. Kilométeres dugók alakultak ki a kanyonhoz vezető utakon, és több baleset is történt. Csak egy napra zárták le a területet, de könnyen lehet, hogy a következő szupervirágzásnál drasztikusabb intézkedéseket vezetnek be.

(Kiemelt kép: Instagram / dantravis)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top