Utazás

Ezekbe a városokba költöznek legszívesebben a magyarok

Tavaly mindössze három olyan hazai nagyváros akadt, ahová többen költöztek be, mint ahányan elmentek.

Mindössze három megyeszékhely, illetve nagyváros tudta pozitív mérleggel zárni a múlt évben a költözések egyenlegét, a szakzsargon szerint az állandó vándorlási egyenleget – derül ki az ingatlan.com legfrissebb, a KSH hivatalos demográfiai adatain és a saját adatokon alapuló elemzéséből.

Kivételes városok – pluszok, mínuszok

A három kivételes nagyváros közül Érd érte el a legjobb eredményt, 952 emberrel többen mentek oda, mint ahányan elköltöztek. Győr került a második helyre, ahol a mérleg 237-es többletet mutat, a harmadik pedig Szombathely lett 88-as plusszal. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy Érd régóta nagyon vonzó célpont a költözéseknél, a budapesti agglomeráció „fővárosa” is lehetne, hiszen jó a közlekedése, autópályán van összeköttetése Budapesttel, de az ingatlanárak még mindig szolidabbak, mint a fővárosban.

Érd

Érd (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Az ingatlan.com adatait idézve Balogh László elmondta, Érd továbbra is a legnépszerűbb célpontok közé tartozik, az egy eladó érdi ingatlanra jutó kereslet 10 százalékkal nőtt az idén. Szombathely és Győr eredményét értékelve a szakember közölte: a nyugati országrész eleve népszerű a költözéseket tekintve, Győr pedig iparilag az egyik legfejlettebb város, ahol sok munkahely jött létre. Győrben és Szombathelyen 2019-ben is nőtt az egy-egy eladó lakásra jutó kereslet, tavalyhoz képest 20, illetve 12 százalékkal.A nagyvárosok versenyében Budapest járt a legrosszabbul ebben az összevetésben, közel 6 ezres mínuszt mutat a költözések egyenlege. A második és harmadik leggyengébb eredmény Debrecen és Szeged nevéhez fűződik, előbbi 781, utóbbi 502 fős mínuszt könyvelhetett el 2018-ban.

Kisvárosok: nyomasztó Pest megyei fölény, velencei kivételekkel

A kisebb városok toplistáját a Pest megyei települések vezetik. Szigetszentmiklós áll az élen, a városba 581-gyel többen érkeztek, mint amennyien elmentek. A második helyezett Veresegyház után Gyömrő következik a harmadik helyen, de az első ötben szerepel még Dunaharaszti és Göd is 489-es, illetve 554-es többlettel. A kisvárosok top 20-as listáján a Pest megyeiek mellett két Velencei-tó melletti település, Gárdony és Velence is szerepel, de az élbolyban ott van még Hajdúszoboszló, valamint a Balaton-partján Siófok és Balatonalmádi is. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top