Utazás

Milliókra bírságolták az alvást zavaró légitársaságokat

Tavaly október óta közel kétszázszor szabták ki a mélyalvási díjat.

Tavaly október óta szab ki a Budapest Airport mélyalvási díjat azokra, akik a főváros felett éjfél és hajnali öt óra között repülnek. Négy hónap alatt 35 ezer euró folyt be – írja a hétfői Világgazdaság.

A statisztikából kiderül, hogy az érintett légitársaságok összesen 176 olyan műveletet hajtottak végre, amely beleesett az úgynevezett mélyalvási – éjfél és hajnali öt óra közötti – időszakba. Ezért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég összesen 35,4 ezer euró (csaknem 12 millió forint) bírságot szabott ki a vállalatokra, amelyeket név szerint nem nevezett meg.

tunézia repülőgép Tunisair

35 ezer eurót fizettek a légitársaságok (Forrás: iStock)

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium arról is beszámolt, hogy a légitársaságok a teljes összeget befizették, és egyetlen esetben sem vitatták a számlán szereplő összeget. A reptér üzemeltetője vállalta, hogy az így befolyt összeget teljes egészében legújabb zajszigetelési programjára fordítja: 2020-ban újabb 1500 háztartásnak ajánlanak fel ablakszigetelést.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése