Utazás

A 22 ezer forintból épült szegedi kápolna kalandos története

Elképesztően izgalmas életútja van a szegedi Szent Rozália kápolnának.

Van egy pici, szinte már cuki görögkatolikus kápolna a szegedi Lechner téren, amihez nagyon kedves emlékek fűzik a Deluxe blog szerzőjét. Első munkahelye a közelben volt, és minden végigsétált a téren, hogy rámosolyoghasson a templomra, ami jókedvet, jó érzést adott neki.

A Szent Rozália kápolnának elképesztően izgalmas életútja van, és egyfajta fogadalmi templomként épült 1738-1739-ben. A pestistől rettegő város és a vezetőség úgy döntött, ha lecseng a járvány, egy templomot építenek hálájuk és örömük jeléül. A kápolnát 1739 augusztusában szentelték fel nagyjából azon a helyen, ahol ma a Hősök kapuja áll Szegeden.

szent rozália kápolna szeged

A szegedi Szent Rozália kápolna

Az 1879-es szegedi árvízben a templom megsérült, de nem pusztult el. Megkezdődött a város újjáépítése, feltöltése és megemelése, ezért a kápolna nem maradhatott az eredeti helyén. A templom újjáépítésére 22 ezer forintot különítettek el.

Hogy hol építették újra, és utána miért kellett még egyszer elköltöztetni a templomot, megtudhatod a Deluxe blog bejegyzéséből.

Olvass még különleges templomokról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top