Bár Horvátország mindig is népszerű turista célpontnak számított nálunk, az unalomig ismert helyszínek mellett azonban akad néhány valódi rejtett kincs, olyan különleges helyszín, amelyeket még nem árasztottak el a pihenni vágyók. Ilyen az Isztriai-félszigeten található Stancija Meneghetti is, amelyet még most is az elsők között fedezhetünk fel.
Titkos kincs Rovinj mellett
A népszerű turistaközponttól Rovinjtól pár perc autóútra különleges helyszín rejtőzik az olajfa-ligetek és szőlőtőkék között. A Stancija Meneghetti, azaz a Meneghetti Borhotel és Borászat története bő 200 évvel ezelőtt, 1813-ban kezdődött, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia annektálta az Isztriai-félszigetet. Itt jött létre a régió, sőt az egész Földközi-tenger legnagyobb katonai bázisa.
Ez adta az ötletet egy bizonyos Meneghetti úrnak (akinek a keresztnevét a mai napig homály fedi), hogy kőházakat kezdjen építeni a környéken, majd szőlőtőkéket ültetett, emellett kecskéket, birkákat, teheneket és disznókat kezdett tenyészetni, hogy a közeli katonai támaszpont több száz éhes katonáját ellássa.
Ezeket a házikókat kezdte el felújítani 2000-ben Romana Kajfež és Miroslav Plišo, akik kibővítették a szőlészetet és új olajfákat is ültettek, a renoválás során azonban igyekeztek megőrizni a környék eredeti, rusztikus báját. Rengeteg munka és bő tíz év után a Stancija Meneghetti ma az Isztriai-félsziget egyik legkisebb és legexkluzívabb luxus-resortjává vált, amelynek fine dining konyhája messze földön hires, ami nem véletlen, mivel a tulajdonosok az egészséges táplálkozás megszállottjai.
A parányi butikhotel – amelynek minőségi szolgáltatását a független luxusszállodákat tömörítő Relais & Châteaux hálózat is szavatolja – tökéletes búvóhely a világ elől, különösen, hogy a legközelebbi szomszéd is egy kilométerre található. Eleinte csupán négy szoba áll a vendégek rendelkezésére, ezt azonban 2016-ban kibővítették, ügyelve arra, hogy megőrizzék a helszín eredeti meghittségét és a természeti környezetbe se avatkozzanak be, különösen, mivel ebben a régióban több őshonos állat-, és növényfaj is él. A projekt eredményeként a szálloda 15 további apartmanházzal és hat villaépülettel bővült ki.
A környék bővelkedik turista célpontokban és festői helyszínekben. A Stancija Meneghettitől mindössze 8 kilométerre található Bale középkori kisvárosa, amely fontos római erődítményként is funkcionált. Rovinj 20 kilométerre van, míg Puláig 18 kilométert kell megtenni. Velencébe is átugorhatunk, ez 3 órás út komppal vagy 266 kilométer autóval. Érdemes ellátogatni a Brijuni-szigetcsoportot magába foglaló nemzeti parkba is, amely 15 perces hajóútra található a szállodától.
Saját strand is van, amely az épületektől nem egészen 2 kilométerre terül el, de a közel négyszázezer négyzetméteres olajfa-ligetben, na meg a környező erdőkben és mezőkön is jókat lehet sétálni, kirándulni. Érdemes ellátogatni az alig 5 kilométerre található Palud orinitológiai rezervátumba is, ahol 217 különféle madárfajjal találkozhatnak a látogatók.
A helyi, a Michelin-kalauz által is ajánlott, a világ legjobb éttermeit felsoroló La Liste listáján is szereplő – fine dining konyha ízeit pedig akár haza is vihetjük magunkkal, a Stancija Meneghetti-ben ugyanis megvásárolható a szálloda saját bora és természetesen olívaolaja is, amely rendszeresen felkerül a világ 50 legjobb olívaolaját összesítő listára is.