Utazás

Kvíz: Tudsz te annyit földrajzból, mint egy hetedikes?

A most következő kvíz még a földrajzot jól ismerőkön is könnyen kifog.

Nyár volt, a Balaton partján strandoltunk egy kisebb társasággal, amikor egy biológia tanár barátunk így szólt:

“A tavak pusztulási folyamata idegen szóval. Na, ki tudja, mi az? Mindannyian tanultátok általánosban.”

A válasz néma csend. Aztán volt aki elkezdett idétlenségeket válaszolni, de senkinek nem jutott eszébe a helyes kifejezés. Aztán persze szégyenkezve csaptunk a homlokunkra, amikor elárulta, hogy a megoldás az eutrofizáció. Hiába, rég elmúltak az iskolás évek, amikor még pengék voltunk egy csomó tantárgyból – én például a világ összes országának tudtam a fővárosát, és vaktérképen is simán megmutattam, hol helyezkedik el. Bár a földrajz iránti rajongásom ma is megvan, de a most következő kvízt mégsem tudtam hiba nélkül abszolválni. Lássuk, nektek sikerül-e.

Kvízből sose elég:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top