Utazás

200 métert tolatott az autópályán a felelőtlen sofőr – videó

Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia az esetből

Hosszú sípszó hallható az alábbi videón, amely a vétlen autó sofőrjének szájából záporozó szitkokat hivatott elfedni. Érthető a felindulás, a jármű vezetője ugyanis azzal szembesült az M7-es autópályán Balatonakarattya környékén, hogy a külső sávban egy másik kocsi éppen hátrafelé tolat, fittyet hányva a mellette elszáguldó autókra. 

Az Infostart értesülései szerint a tolató autót egy 81 éves férfi még június 1-én Balatonakarattyánál szeretett volna lehajtani az autópályáról, de elvétette a kijáratot. Ezután fékezett és egyszerűen megállt az autópálya külső sávjában, majd tolatni kezdett, hogy visszajusson a lehajtóhoz.

Ekkor ért oda a videót készítő autós, aki családjával együtt csak az intenzív vészfékezésnek köszönhette, hogy el tudták kerülni az ütközést. Mivel az autópályán tilos megállni és tolatni, a vétkes sofőr ellen közúti veszélyeztetés miatt indítottak eljárást. Az ügyészség a vádirat ismeretében a tárgyalás mellőzésén túl az elkövető pénzbüntetését és a járművezetéstől eltiltását indítványozta a Veszprémi Járásbíróság számára.

További cikkeink a közlekedéssel kapcsolatban:

Kishíján tragédiába torkollott az autópályás tolatás

Nézni is rossz az M7-esen tolató nyugdíjast (Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése