nlc.hu
Utazás
Baleset történt a Pilisben

A barlangi mentők hoztak le egy balesetet szenvedett nőt a Pilisből

Sötétedés után, biztonságban hozták le.

Honlapjukon a következő szavakkal írta le a Magyar Barlangi Mentőszolgálat a történteket: „2021. január 16-án 16:40-kor értesítést kaptunk egy sérült túrázóról a Pilis-hegységből. Az 53 éves hölgy az Üröm – Pilisborosjenő határában lévő, a Nagy-Kevély előterében fekvő Ezüst-hegyre felvezető piros jelzésű turistaúton szenvedett sérülést, nem messze a Reuma-kunyhó néven ismert TTE-kunyhótól. A sötétedés közeledett, a sérülése miatt lábra állni nem tudott, és a havas, csúszós környezet miatt társai segítségével sem tudta volna sötétedésig elhagyni a helyszínt. A riasztást követően elsőként a BMSz egyik tagja ért a helyszínre, aki a közelben terepfutó edzést tartott, így a riasztást véve gyorsan a helyszínre sietett. Nem sokkal később megérkezett még egy barlangi mentőnk, aki túrázott a Kevélyeken, szintén a közelben volt. Elsősegélyben részesítették a sérültet, majd a náluk lévő eszközökkel és ruházatokkal betakarták, védték a kihűléstől, hiszen a hőmérséklet fagypont alatt volt.

A Nagy-Kevély nyáron. Meredek ösvény vezet a csúcsrsa / Fotó: Wikipedia

A Nagy-Kevély nyáron. Meredek ösvény vezet a csúcsra (Fotó: Wikipedia)

A sötétedést követően 21 fővel (20 fő BMSz tag, 1 fő Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete tag), köztük egy mentőorvossal érkeztünk  a helyszínre. Biztosítottuk a sérült kihűlés elleni védelmét, fájdalomcsillapítót adtunk a betegnek, speciális eszközzel rögzítettük a bokáját, buborékfóliával és izolációs takarókkal biztosítottuk a kihűlés elleni védelmét. Ellátás után a Fővárosi Katasztrófavédelem I. és III. kerületi hivatásos, valamint a Pilisborosjenői Önkéntes Tűzoltók segítségével az 1 km távolságra várakozó mentőautóhoz szállítottuk a bajbajutott hölgyet. A sérült szállításának első 200 métere havas, rendkívül kitett, meredek és csúszós terepen történt.

A sérültet 18:15-kor átadtuk a az Országos Mentőszolgálat pilisvörösvári egységének, akik a Péterfy Kórház Országos Traumatológiai Intézetbe szállították. Mielőbbi felépülést kívánunk!”

Mióta tart a koronavírus-járvány, túraútjaink népszerűbbek lettek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top