nlc.hu
Utazás
Aludt egyet a repülő pilótája, de nem lett baj

Több mint fél órát aludt egy repülőgép pilótája vezetés közben, de simán megúszta

A Cessna kisrepülőgép óriási szerencsével baj nélkül átvészelte a nem mindennapi esetet. Csak kénytelen volt egy másik repülőtéren landolni.

Egy ausztrál balesetvizsgáló szervezet különös jelentést adott ki egy tavaly történt légi eseményről. Július másodikán ugyanis egy Cessna 208B típusú gép pilótája Cairnsből Cardiffe-be tartott, de 53 kilométerre a célállomásához közeli Sunshine Coast Airport irányítótornya már hiába próbálta vele felvenni a kapcsolatot – írja az airportal.

Egy Cessna a levegőben (fotó: Getty Images)

Egy Cessna a levegőben (Fotó: Getty Images)

Az irányítótorony azért kereste a pilótát, hogy megadják neki az engedélyt a süllyedéshez, de süket fülekre találtak. A légiforgalmi irányítás aztán negyven percen keresztül próbálta felvenni a kapcsolatot a géppel. Ez végül csak azután sikerült, hogy a Cessna már jócskán, 111 kilométerrel túlrepült a célján.  A pilóta bejelentkezett, és végül engedélyt kapott, hogy egy másik repülőtéren, a Gold Coast Airporton landoljon. Az utólagos vizsgálat megállapította, hogy a pilóta eleve fáradtan szállt fel a gépre, és a fáradtságát súlyosbította a 11 ezer láb magasban használt kiegészítő oxigén, ami hozzájárult az elalvásához. Arról nem szól a híradás, voltak-e utasai a repülőgépnek. A vizsgálat után a szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy az eset is megmutatja, milyen fontos, hogy a robotpilóta léte ellenére a pilóták fizikailag és lelkileg is kipihentek legyenek, amikor egy gép pilótafülkéjébe ülnek.

Elaludni nemcsak pilótaként lehet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top