A pénteken kezdődő Európa-bajnokságra címvédőként készülő portugál labdarúgó-válogatott összes játékosát, edzőket, valamint a stábtagokat is tesztelték koronavírusra. Mindenki tesztje negatív lett.
Erre azért volt szükség, mert miután pénteken felkészülési mérkőzésen Madridban találkoztak a spanyolokkal – és játszottak velük gól nélküli döntetlent –, a spanyol csapatkapitány, Sergio Busquets pozitív tesztet produkált.
A Barcelona 32 éves védekező középpályása emiatt elhagyta a spanyolok madridi edzőtáborát, és tíz napra karanténba vonult, így biztosan kihagyja a nemzeti együttes első mérkőzését a tornán, de akár a teljes szereplése veszélybe kerülhet, írja a hvg.
A portugál keret egyik játékosa, Joao Cancelo elmondta: mindig aggodalomra ad okot, ha fertőzött emberrel kerülnek kapcsolatba, mert ilyen esetben hajlamosak azonnal a legrosszabbtól tartani.
A portugálok, akiknek Budapesten lesz a bázisuk a kontinensviadal alatt, a kiírás szerint a magyarokkal játsszák első csoportmeccsüket jövő kedden a Puskás Arénában. A folytatásban a szintén társrendező németekkel találkoznak Münchenben, majd ismét Budapesten lépnek pályára a világbajnoki címvédő franciákkal.
(Hvg)
Fotó: Getty Images
Kapcsolódó
- Őszintén vallott Rubint Rella párja: “Egy kicsit el voltam keseredve” – Novothy Soma így látja a jelenlegi helyzetét
- Kiállt a szivárványcsaládokért Gulácsi Péter, természetesen kiakadtak a kommentelők