nlc.hu
Utazás

A szállásadók nem kérnek védettségi igazolást

Rekordokat dönthet a szállásfoglalások száma idén

Örülhetnek a szállásadók: a 2019-es évet is felülmúlhatja az idei nyár.

Tovább nőhet a szállásfoglalások száma, akár a 2019-es szezonnál is telítettebb nyarunk lehet: július másodikán, azaz ma délután elérhetjük az 5,5 milliós oltottsági szintet, ami újabb lazításokkal jár. Nem kérik majd a védettségi igazolványt a hazai szállásadók sem. Jó hír lehet ez azoknak, akik az igazolvány hiánya miatt nem foglalhattak szállást eddig. Az idei árakat csak válaszadók 27 százaléka sokallja a Szallas.hu friss felmérése szerint.

Újabb kutatási eredményeket publikált a Szallas.hu, mely szerint a résztvevők 42 százaléka már foglalt, 36 százaléka még ugyan nem rögzítette szálláshely-választását, de tervezi a nyaralást. 12 százalékuk még bizonytalan, 6,6 százalék már vakációzott és csupán 4 százalék nyilatkozott nemleges válasszal.

„Ezek az arányok valószínűleg már most mások lehetnek, arról nem is beszélve, hogy június 24-én bejelentették, hogy 5,5 milliós beoltottsági szintnél már nincs szükség a védettségi igazolvány bemutatására a szálláshelyeken sem” – mondta Trepess Beatrix, a Szallas.hu közösségimédia- és PR-menedzsere. „Az eddig beérkező belföldi foglalások alapján telítettebb nyári időszakra számítunk idén 2019-hez képest.” 

Rekordokat dönthet idén a szállásfoglalás Magyarországon

Érdemes minél hamarabb foglalni, gyorsan betelnek a szállások (Fotó: Getty Images)

A szakember azt is hozzátette, hogy a 24-ei bejelentés óta már 27 százalékkal több foglalás érkezett be, mint az azt megelőző héten, ami a miniszterelnök mai nyilatkozata után tovább emelkedhet.

A többség még mindig inkább a belföldi nyaralást tűzte ki, de 18 százalék tervez itthon és a határon túl is vakációzni. Aki viszont külföldre megy, körükben Horvátország (42%), Törökország (11,4%), Görögország (11,4%) és Montenegró (5,7%) a legkeresettebb úti célok. A horvát tengerpartra igyekvők körében Dalmácia és a Kvarneri-térség vonzza idén a legtöbb magyart.
Trepess Beatrix felhívja a határainkon túlra indulók figyelmét, hogy utazásuk előtt tájékozódjanak a megfelelő konzulátusnál, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük annak érdekében, hogy a határ átlépése flottul menjen. Mivel főleg a déli határoknál nagyobb torlódásra lehet számítani, érdemes megfelelő mennyiségű folyadékról gondoskodni az úton.

A felmérés arra is kitért, mit gondolnak a vendégek az áremelésről. Háromból két válaszadó szerint várható volt és számítottak is rá, csupán 27 százalék sokallja és véli túlzónak.

„Országos viszonylatban a szálláshelyeken átlagosan 11,5 százalékkal kerül többe egy éjszaka egy főnek, míg a Balatonnál 8% körüli a drágulás” – ismertette a részleteket a PR-menedzser.

Akciós ajánlatok, áhított úti célok és jól bevált helyek

A kutatás résztvevőinek harmada tavalyi nyaralásához képest magasabb színvonalú szolgáltatást keres. „Népszerűek a saját medencével, jacuzzival vagy wellness-részleggel ellátott szálláshelyek, és nőtt a félpanziós, illetve all inclusive kényelmi szolgáltatások népszerűsége is” – fűzte hozzá Trepess Beatrix. A szakember azt is elmondta, hogy míg tavaly a Szallas.hu nyári foglalásainak 0,42 százaléka volt all inclusive, idén már 1,09 százaléka, és 2020-ban 14,71 százalék tartalmazott félpanziós ellátást, míg idén már 17,35 százalékuk.

A friss felmérés szerint nagyjából minden második válaszadó étteremben és /vagy büfében étkezik a vakáció alatt. Kevesebb lesz a hűtőtáskás vendégek száma, mint a korábbi években.

„A kitöltők 40 százalékának fontosabbá vált idén, hogy a vakáció alatt vendéglátó egységben étkezzen inkább, mint a szálláson maga főzzön vagy csomagoljon szendvicset, így nagyobb forgalomra számíthatnak tavalyhoz képest az éttermek, bárok, kávézók, bisztrók és büfék” – mondta Trepess Beatrix.

A pandémia hatására nem lett fontosabb a tisztaság, de csak azért, mert mindig is az volt a válaszadók szerint. Minden ötödik kitöltő számára vonzóbbá váltak a szórakozási lehetőségek, mint például a zenés vacsora vagy meccsközvetítés. A PR-menedzser azt is elárulta, hogy csaknem a válaszadók harmada számára az ár, akció határozta meg az úti cél választását, ugyanennyien „bakancslistás” települést választottak, ahol még nem jártak. A kitöltők 17 százaléka visszatérő vendég, számukra a szokás, saját tapasztalat volt a desztináció kiválasztásának mozgatórugója. Programok közül a strandolás (75%), a városnézés (70%), a kirándulás és túrázás (58%) és a wellness (51%) a legnépszerűbbek.

Bár a felmérés kitöltőinek kétharmada egyetért a védettségi igazolvány általi korlátozásokkal, 5,5 milliós oltottsági szint mellett már majd nem csak a plasztikkártyával vagy QR-kóddal rendelkezők utazhatnak. Ez jó hír lehet azok számára, akik a védettségi igazolvány meglétének hiánya vagy a vírustól való félelem miatt nem mertek eddig nyaralást tervezni. Egyébként, akik nem vakációznak a nyáron, közülük 45 százalék anyagi okokra hivatkozva tesz így.

Még több utazás az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top