nlc.hu
Utazás

Balatonfűzfőt ellepték a vaddisznók, a lakosság tehetetlen

Balatoni vaddisznóterror: nem találnak megoldást a vadállatok ellen

A probléma több éve ismert, de egyre komolyabb méreteket ölt.

A vaddisznók által okozott probléma az utóbbi két évben vált igazán súlyossá, míg ugyanis korábban „csak” 10-20 egyedből álló csapatok randalíroztak Balatonfűzfőn, mostanra már akár százas nagyságrendben is feltűnnek az állatok a tóparti lakott területen – írja az Infostart. A vaddisznók korábban általában az esti óráktól hajnalig portyáztak a településen, kerteket túrtak fel, kukákat borítottak fel, és megrémisztették a lakókat, most már nappal is sokkal bátrabbak. 

A helyi önkormányzat különféle lépésekkel igyekezett korlátozni az állatok által okozott kár mértékét, például kötelezték a lakókat a kukák használatára, hogy ne szemeteszsákban helyezzék ki házaik elé a hulladékot, a rendezetlen területeket elkezdték rendbe tenni, sőt, élve befogó csapdákat is kihelyeztek, úgy tűnik, egyelőre hiába. 

Vaddisznók tartják rettegésben a balatoni várost

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A rendőrség tehetetlen, mivel nekik nincsenek meg a megfelelő eszközeik az állatok befogására. Vadásztársaságokat is elhívtak a településre, ők azonban nem lőhetik ki az állatokat, legfeljebb, ha közvetlenül veszélyeztetik az emberek életét. Az altatólövedék sem jelent megoldást, mert annak alkalmazásához állatorvos jelenlétére is szükség van, ráadásul lakott területen veszélyesnek számít a használata. 

Az önkormányzat annyit tud tenni, hogy tájékoztatják a lakókat, hogy mi a teendő, ha vaddisznóval találkoznának. Felhívják az emberek figyelmét, hogy ne tegyenek olyasmit, amitől a vaddisznó veszélyben érezné magát. A legegyszerűbb nyugodtan, csendben eltávolodni az állatok közeléből, nem szabad elfutni vagy kiabálni. 

Az Infostart rámutat, hogy a vadállatok lakott területen való kilövését nehezíti a bizonytalan jogi helyzet, ugyanis a belterület nem számít vadászterületnek, így a vadászok nem használhatják a fegyvereiket, legfeljebb az illetékes rendőrök engedélyével. 

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top