nlc.hu
Utazás
Botrány az American Airlines járatán

Ragasztószalaggal kötöztek meg egy nőt a repülőn, mert ki akarta nyitni az ajtót

A nő idegösszeroppanást kapott a fedélzeten.

Drámai felvételek láttak napvilágot arról, hogy egy nőt az üléshez ragasztottak, miután repülés közben megpróbálta kinyitni a repülőgép egyik ajtaját. Az American Airlines Texasból az Észak-Karolinai Charlotte-ba tartó járatának munkatársai kötözték meg az utast, akinek állítólag idegösszeroppanása volt, ezért akart mindenáron kijutni a gépből.

Ragasztószalaggal kötöztek meg egy nőt a repülőn, mert ki akarta nyitni az ajtót

Fotó: Unsplash

A járat több órája várt, mielőtt éjfél körül megadták a felszállási engedélyt. Kb. egy órával később kezdődtek a gondok, az egyik utas hisztérikussá vált. A pilóta előre bejelentette, intézkedéseket fognak tenni ellene, amikor azonban a légiutas-kísérők megpróbálták megnyugtatni, a helyzet fokozódni kezdett. A nő harapni, karmolni próbálta őket, miközben azt sikoltozta, hogy le kell szállnia a gépről.

A légitársaság minderről úgy nyilatkozott, hogy sikeresen visszatartották a nőt, így a járat biztonságosan elérte rendeltetési helyét, és mindenki távozhatott. A közösségi médiában azonban megjelentek olyan felvételek, amelyek azt is bemutatták, hogy sikerült lefegyverezni a nőt: ragasztószalaggal kötözték az üléshez. Sokak szerint a módszer nem helyes, a repülőtársaság azonban kijelentette, elengedhetetlen az utasok biztonsága.

A nőt végül egy helyi kórházba szállították. Míg az eset vizsgálata jelenleg folyamatban van, a New York Post feltette a társaságot az elkerülendő repülőtársaságok listájára.

(via)

Incidensek a repülőn

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top