nlc.hu
Utazás
Közepes erősségű földrengés Horvátországban

Földrengés volt Horvátországban

Ugyanezt a térséget tavaly december 28-án és 29-én két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-as erősségű – földrengés rázta meg.
Földrengés volt Horvátországban

Az európai földközi-tengeri szeizmológiai intézet (EMSC) közleménye szerint a horvátországi 4,7-es erejű földmozgás éjfél után két órával történt, központja 48 kilométerre volt Zágrábtól, Petrinja és Sziszek közelében, tíz kilométeres mélységben. A nap folyamán több, kisebb erejű utórengés is volt.

Károkról egyelőre nem érkeztek hírek.

Ugyanezt a térséget tavaly december 28-án és 29-én két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-as erősségű – földrengés rázta meg. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozatuk és 28 sérültjük volt, és folyamatosak voltak az utórengések. Több mint 35 ezer épületben keletkeztek károk. A horvát kormány katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top