A Bors azt írja, hogy nem először volt vétlen részese egy rossz emlékű kirándulásnak az a cég, amely a tragédiába fulladt horvátországi nyaralást szervezte. Akkor egy franciaországi sítúrával hozták hírbe a szervezőket..
A Rolitúra és a Volmer Tours munkatársai a Borsnak a tragédia napján elmondták, bár az utat ők szervezték, a buszok és a sofőrök egy külsős cégtől érkeztek, ők csak annyit tudtak: a sofőrök profik és megbízhatóak.
A cég történetében azonban sajnos nem ez az első olyan kirándulás, ami országosan is ismert lett, 2019-ben ugyanis botrány robbant ki egy egyetemistáknak szervezett sítúra körül. Akkor Franciaországba utaztak síelni a diákok, azonban kiderült: a szállítást végző román cég által biztosított buszokon téli gumi sem volt, a lökhárító repedt volt, ahogyan az egyik ablak is, a sofőrök magyariul sem beszéltek, a busz többször eltévedt az úton, és volt, ahol a hóban is elakadt, ahonnan a diákok tolták ki, akik egyébként a saját zsebből vásárolt szigszalaggal ragasztották össze a leszakadt elemeket, olvasható a Bors cikkében.
Bár a kirándulást egy másik cég szervezte, kiderült, hogy engedélyezési számuk ugyan az volt, mint a mostani utat szervező cégé. Később a Bors kérdéseire a cégvezető, Szabó Roland elmondta: nincs közük a rossz emlékű francia úthoz. A korábbi utasok is mind kiállnak a szervező cég mellet