Ezeken a településeken egészen biztosan nincs szmog, helyette csend és madárcsicsergés vár. A legidillibb zsákfalvakat mutatjuk most meg nektek, amik ősszel kihagyhatatlan kirándulóhelyek.
Bokor
Nógrád megye eleve tele van apró, gyalog is könnyen bebarangolható településekkel, így a kihagyhatatlan őszi kirándulóhelyek egyik legszebb területe. Az egyik ilyen, Bokor, ami alig 7 négyzetkilométer, és kicsivel több a lakosa, mint 100 fő. A Cserhát lábánál fekvő Árpád-kori település tökéletes kitérő, ha a környéken túrázol. A temető legmagasabb pontján áll egy 13. századi templomrom, aminek egy részét a növényzet már benőtte, igazi időutazás a régi romok között megállni egy kicsit.
Ispánk
Ispánk, amit a világ közepének is szoktak nevezni, Vas megyében található, és a mérete, valamint a lakossága Bokorhoz hasonló. Az őrségi faluról először egy 14. századi írásban tettek említést, így ez a település sem egy mai darab. A településen érdemes megnézned a koldusállásos népi lakóházakat, majd a környék erdőkkel tarkított dombos vidékén túrázni egyet.
Németbánya
A Bakony vidéke maga a csoda, főleg ősszel. Az apró zsákfalu, Németbánya az erdők ölelésében fekszik, így az egész településre egy szó illik: varászlatos. Ha természetközeli helyet keresel, akkor Németbánya felé vedd az irányt, itt egészen biztosan megtalálod a számításaidat.
Mogyoróska
Már a neve is nagyon kedves ennek a településnek, és látványban is kellemes élményre számíthatsz. A településen áthalad az országos Kéktúra útvonala, és a közelben a Zempléni-hegység tornyosul. A regéci várat is a környéken találod, ahová feltétlen menj fel, ha erre jársz, mert a kilátás verhetetlen fentről!
Várgesztes
Ha budapesti vagy, de csendre szomjazol, akkor sem kell messzire menned, mert a környéken is sok látnivaló van. Az alig több mint 300 lakosú Várgesztest is Budapesttől nem messze találod, a település ideális célpont lehet, ha nyugalomra vágysz. Az egykori sváb faluban még ma is őrzik a több száz éves hagyományokat, a Vértes és a gesztesi vár pedig idilli környezetet teremt az őszi kirándulásokhoz.
Ismerd meg még jobban hazánk legszebb tájait!
- “Nálunk eladó a csend, és szívesen osztjuk” – riport a 19 lakosú Megyerről
- 5 meseszép látnivaló az őszi Balatonnál
- 3 kihagyhatatlan látnivaló a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban