nlc.hu
Utazás

Turizmus: 45 turista érkezett Balira 2021-ben

2021-ben 45 turista érkezett Balira, ők is magángéppel – rendkívül szigorúak a beutazási szabályok

A korábban hatalmas turistaforgalmat lebonyolító ország az elmúlt időszakban szinte hermetikusan elzárta magát.

Az utóbb két év nehéz volt a Balin élő lakosságnak, hiszen a koronavírus-járvány miatt drasztikusan visszaesett a turizmus, 2021-ben mindössze 45 turistát fogadtak az indonéz szigeten. A CNN összehasonlításként leírja, hogy 2019-ben 6.2 millió külföldi látogató érkezett Balira, 2020-ban pedig valamivel több mint egymillió.

bali, indonézia

Fotó: Pexels

A cikkből kiderül, hogy:

  • A helyi statisztikai hivatal által is megerősített adat egyébként a 2021 januárja és októbere közötti időszakra vonatkozik.
  • Mivel utasszállító gépek nem landolhattak ebben az évben Balin, szinte mindegyik vendég különgéppel érkezett.
  • Bár október 14-én újranyitott a reptér, egyelőre csak belföldi járatok közlekednek a főváros Dzsakartából.

Ennek ellenére Bali nem ürült ki teljesen, a belföldi turizmusnak köszönhetően a hotelek telítettsége nagyjából 35 százalékos, hétvégente 13 ezer indonéz turista látogat el Balira, ám a turizmusból élő helyi lakosság így is nehéz helyzetbe került.

Bali októberben nyitotta meg a kapuit a nemzetközi turisták előtt, ugyanakkor limitálták az országokat, ahonnan be lehet utazni.

A belépést 19 ország teljesen beoltott állampolgárai számára tette lehetővé.

Ide tartozik Bahrein, Magyarország, India, Spanyolország, Olaszország, Katar, Kína, Kuvait, Liechtenstein, Új-Zéland, Norvégia, az Egyesült Arab Emírségek, Lengyelország, Portugália, Korea, Szaúd-Arábia, Franciaország, Svédország és Japán. 

De még így is nagyon szigorúak a beutazási szabályok:

Az utasoknak be kell szerezniük egy 300 dollárba kerülő üzleti vízumot (jelenleg nincs turista vízum), több PCR-tesztet kell elvégezniük, speciális egészségbiztosítást kell kötniük, és 10 napos karanténra is számíthatnak a beutazni vágyók. Ezenkívül a közvetlen járatok hiánya miatt a repülőjegyek ára magasabb a szokásosnál. Bali külföldi látogatókkal kapcsolatos Covid-politikáját a jakartai központi kormány határozza meg, nem pedig a sziget helyi hatóságai. Eredetileg a karantén rövidebb volt, de az új omikron változattól való félelem miatt nemrég megnövelték a napok számát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top