Az ausztráliai Melbourne-ből származó Michelle Course 2020 novemberében különleges rendőri túlkapás áldozata lett. Azért állították meg az egyenruhások, mert vezetés közben egy Magnum jégkrémet evett, amire ők azt hitték, hogy a mobiltelefonját nyomkodja, írja a 24.hu.
Hiába mondta nekik, hogy csak fagyit evett – aminek a csomagolását, a pálcikáját és a blokkját is megmutatta bizonyíték gyanánt –, és az az érvelése sem működött, hogy a volán mögötti fagylaltozás közben nem tudott volna a mobiljával foglalkozni.
Végül megbírságolták: 500 ausztrál dollárt, azaz közel 116 ezer forintot követeltek tőle valami olyasmiért, amit el sem követett.
A nő nem hagyta annyiban, a bíróságra is el akarta vinni az ügyet, azonban Victoria állam rendőrségén még azelőtt belátták, hogy hibáztak, hogy az ügy bírósági szakaszba jutott volna.