A védettségi igazolványt májustól oltási igazolvány váltja. Mivel más kritériumok alapján lesz jogosult valaki az utóbbira, mint az előbbire, sokan heteken belül „hivatalosan” elveszíthetik védettségüket. Ilyenek például a két oltással rendelkezők és a fertőzésen átesett oltatlanok (az előbbiek akkor, ha több mint fél év eltelt a második dózis beadása után), ami nagyjából kétmillió embert jelent – hívta fel a figyelmet a 24.hu.
A Magyar Közlöny alapján és a kormányzati koronavírus-oldalon is megjelentek szerint májustól:
- az igazolvány a második oltástól számított 6 hónapig, a harmadik oltás után viszont korlátlan ideig érvényes,
- oltatlan személy még a fertőzésen való átesettség esetén sem jogosult oltási igazolványra,
- aki két oltást követően fertőződött, annak az igazolványa 6 hónapig érvényes.
A portál emlékeztet arra is, hogy a kormány eredetileg már február 15-én életbe léptette volna a változtatásokat, de végül két és fél hónappal – a parlamenti választás utánra – halasztotta a bevezetésüket. A miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy „a szorongás és a félelem kezd elpárologni”, így Európa több országában lazítanak mostanság a korlátozásokon, de közrejátszhatott az is, hogy a harmadik oltások beadása nem pörgött fel igazán, eddig csak 3 millió 741 ezren éltek vele.