nlc.hu
Utazás
Elnézte a címet, nem az Airbnb-lakásban aludt

Elnézte a címet, egy idegen házban aludt az Airbnb-s lakás helyett

Csak másnap reggel derült ki, hogy a férfi nem az Airbnb-n lefoglalt házban aludt.
Airbnb alkalmazást néz az okostelefonján

Paul Drecksler a floridai Miamiba utazott, hogy részt vegyen az egyik barátja esküvőjén, és az Airbnb-n keresztül foglalt szállást magának.

A férfi beütötte a címet a navigációs alkalmazásba, majd azt hitte, meg is érkezett a házhoz. A tulajdonos mondta, hogy nem lesz otthon, ezért úgy tűnt, hogy minden rendben van: a bejárati ajtó nyitva volt, a hálószobában pedig friss ágynemű és két tiszta törölköző várta. Csak akkor lett kicsit furcsa érzése, amikor másnap reggel valaki kopogott az ajtón.

Reggel a kopogtatásra ébredtem. Nem értettem, hogy a tulajdonos miért kopog a saját ajtaján. Aztán azt kérdezte: »Hé, segíthetek valamiben? Ez az én házam!« Erre én annyit válaszoltam, hogy »nem, ez egy Airbnb, amit kibéreltem«

– idézte fel a különös helyzetet Drecksler.

Hamar kiderült, hogy a szomszéd házat bérelte ki, csak eltévesztette a címet, mert rosszul ütötte be a GPS-be. Szerencsére férfi, akinek a házában töltötte az éjszakát, megértő volt.

„Le is lőhetett volna vagy hívhatta volna a rendőröket, de akár mindkettőt megtehette volna” – sorolta a legrosszabb forgatókönyveket a férfi az Instagram-videójában, de természetesen nagyon örül, hogy végül ilyen jól végződött a félreértés.

A férfi rendszeres utazó, és rengetegszer szállt már meg Airbnb-lakásokban, de így még soha nem járt. Az biztos, hogy ezek után háromszor is ellenőrizni fogja a címet.

Az amerikai férfi tévedése végül egy vidám történet lett, nem úgy mint egy veszprémi fiatal esete, aki szintén elnézte a házszámot. Miután a részeg 19 éves nem jutott be a rossz lakásba, tört-zúzott a házban, és garázdaság miatt emeltek ellene vádat. 

(UPI)

(Kiemelt kép: Pixabay/freestocks-photos)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top