Legtöbbünk szeretne többet utazni, ám gyakori probléma az, hogy nincs elég pénz vagy szabadság ahhoz, hogy még többet lássunk a világból. Míg két évvel ezelőtt a koronavírus-járvány jelentett akadályt az utazások terén, ma pedig a gazdasági körülmények és az infláció mérsékelheti az utazási kedvet, de leginkább a lehetőségeket.
A Hunguest Hotels megbízásából készült felmérésből kiderül, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a lakosság fele igyekszik minél kevesebbet költeni, és negyedük gondolja azt, hogy le is kell mondania most a belföldi vagy külföldi utazásokról. A magyar lakosság 51 százalékának van szabadon elkölthető jövedelme, míg azonban 2022-ben minden negyedik válaszadó fordította ezt utazásra, addig 2023-ban már csak a lakosság ötöde nyilatkozott így, azaz 25 százalékról 20 százalékra csökkent az utazásra költők aránya.
Bár a körülmények tényleg nem optimálisak, azért nincs minden veszve, némi kreativitással és tervezéssel sokat tehetünk azért, hogy az utazásról idén se kelljen lemondanunk.
1. Kezdd el a tervezést most!
Ha csak reménykedsz abban, hogy jövőre többet utazhatsz, anélkül, hogy bármit is tennél érte, valószínűleg a végén semmi sem fog megvalósulni belőle. Először is találd ki, hová szeretnél menni, így azt is látni fogod, hogy ehhez mennyi pénzre lesz szükséged. Ez pedig segít egy stratégiát felállítani.
2. Hozz létre egy utazási megtakarítási alapot!
Általában a pénz a fő oka, pontosabban a hiánya annak, hogy az emberek nem utaznak annyit, amennyit szeretnének. Jó ötlet, ha kifejezetten az utazásra szánt megtakarítást hozol létre.
3. Keresd meg azokat a kiadásokat, amelyeken csökkenthetsz
Ahhoz, hogy több pénzt szabadíts fel az utazási megtakarításodhoz, meg kell keresned annak a módját, hogy hogyan csökkentsd le a kiadásaidat olyan területeken, amelyek nem annyira fontosak számodra. Érdemes megnézni, hogy milyen streamingcsatornákra fizetsz elő, mennyit költesz ruhákra, vagy hogy az élelmiszer vásárlásaid során mennyire vagy tudatos.
4. Keress távmunka-lehetőséget
Az egyik legnagyszerűbb módja annak, hogy az utazást anyagilag is hasznodra fordítsd, ha dolgozol az utazásaid során. Kérdezd meg, járj utána, hogy a munkahelyeden van-e lehetőség távmunkára. Tudom, hogy az utazás közben a munka nem hangzik a legvonzóbb dolognak a világon, de hidd el, tud működni együtt a kettő. A távmunka ráadásul sokkal több utazást tesz lehetővé, mintha minden egyes útra szabadságot vennél ki.
5. Menj rövidebb utakra
Nem kell minden utazásnak egy nagy, kéthetes vakációnak lennie. Az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy gyakrabban utazz, ha rövidebb utazásokat iktatsz be, amelyeket egy hosszú hétvége alatt is megtehetsz. Keress olyan helyeket, amelyek autóval elérhető távolságra vannak, vagy amelyeket egy gyors repülőúttal elérhetsz. Így kiszakadhatsz a megszokott rutinból anélkül, hogy sok időt vagy pénzt kellene ráfordítanod.
9. Fontold meg a megfizethetőbb úti célokat
Ha azt látod, az Insta kilúgozott világában „mindenki” Balin lógatja a lábát, érthető, hogy te is kíváncsi leszel rá, és szeretnél odamenni, ugyanakkor jó, ha észben tartod, hogy az aktuális trendek nagyon meg tudják dobni az árakat. Érdemes a legfelkapottabb helyek helyett kevésbé divatos úti célokat választani. Próbáld ki például Latin-Amerikát vagy Délkelet-Ázsiát, mindkettő rengeteg, csodálatos és megfizethető helyet kínál. Az is megoldás, ha nem a legnépszerűbb városokat választod. Persze, Párizs messze nem olcsó, de rengeteg más, francia város létezik, ahol közel sem kell annyit fizetned azért, hogy megtapasztald Franciaország szépségeit.
10. Utazás közben is költs okosan!
Ha túl sokat költesz vakáció alatt, akkor valószínűleg várnod kell egy darabig, mire megengedheted magadnak újra, hogy utazz.
Hatékonyabb, ha megtalálod a középutat a költséghatékony lehetőségek és a pazarlás között. Persze mindez attól is függ, hogy kinek, mi a prioritás. Van, aki inkább a helyi ételkülönlegességeket tartja fontosnak, míg mások minél több kulturális helyre szeretnének eljutni. A saját célod érdekében próbáld meghozni a számodra legjobb kompromisszumot.
11. Számolj a váratlan kiadásokkal, problémákkal!
Az utazás megtervezése és lefoglalása során tudnia kell, mi a teendő, ha az utazás megszakad, vagy valami nem várt esemény következik be. Érdemes tudnod, hogy mi történik, ha törlik a járatodat, milyen jogaid vannak a légitársasággal szemben? Milyen ellátásokra nyújt fedezetet az utasbiztosításod? Ha egy utazási iroda, például egy utazásszervező vagy egy hajótársaság visszatérítést kínál, visszakapod-e a pénzed vagy kapsz-e kreditpontokat, amelyeket a jövőben felhasználhatsz a cégnél?
12. Spontán útvonaltervek
Ha teheted, légy rugalmas, ne ragaszkodj például a főszezonhoz. Hidd el, ha rugalmas vagy a nyaralás megtervezésekor, pénzt takaríthatsz meg.
14. Jó, ha tudod, az Airbnb már nem olyan olcsó, mint régen volt
Amikor szállást keresel, ne csak az Airbnb-ket nézegesd. Előfordulhat, hogy az általad meglátogatott területen a szállodák olcsóbbak és kényelmesebbek. Böngéssz olyan szállás-összehasonlító oldalakon, mint a Booking.com és a Trivago, hogy csekkold, milyen lehetőségek közül válogathatsz. Ezután hasonlítsa össze azokat az Airbnb kínálatával ugyanabban a tartományban.
Számolj azzal is, hogy a legtöbb szállodai szobához nem tartozik konyha, így nagyobb valószínűséggel fogsz étteremben enni, ami a nyaralás egyik legnagyobb kiadása lehet. Ezzel szemben az apartmanokban Airbnb-ben lehetőséged van főzni, ami biztos módja a pénzmegtakarításnak.
15. Légy kreatív, ha országon belül szeretnél utazni.
Az autóbusz rendkívül olcsó módja lehet annak, hogy eljuss A-ból B-be, míg a vonat rendszerint a legdrágább utazási mód. A BlaBlaCar egy Európában népszerű fuvarmegosztó oldal, amely lehetővé teszi, hogy mások autóiban szabad helyeket találj, és ez a megoldás jelentősen olcsóbb lehet, mint az egyéb, alternatív utazási formák.
16. Az étkezésen tudsz a legtöbbet spórolni
Még mielőtt a nagy éhségedben beülnél az első étterembe, amit meglátsz, érdemes a Google vagy a Tripadvisor értékeléseit átnézned. Ezek az oldalak gyorsan megmondják, hogy az étterem drága-e és megéri-e a pénzét. Ha nem találsz elég információt, vess egy futó pillantást az étlapra, mielőtt leülsz, hogy megbizonyosodj arról, hogy az utazásod költségvetésébe belefér -e ott enni.
Érdemes tájékozódni arról is, hogy milyen a borravaló-kultúra az adott országban, ahová látogatsz. Az Egyesült Államokban például általában 15 és és 20 százalék közötti borravalót várnak el a vendégektől, így ezt be kell kalkulálnia az étkezés költségeibe.