Betiltják a húzható bőröndöket a kedvelt horvátországi nyaralóhelyen

nlc | 2023. Június 08.
Ha horvátországi nyaralásra készülsz, akkor nagyon figyelj, mert komoly döntést hozott Dubrovnik polgármestere, ami már idén életbe lép.

Dubrovnik polgármestere, Mato Franković háborút indított a bőrönddel érkező turisták ellen, miután a helyiek panaszkodtak a kerekek okozta zajra. Az ide látogatók idén nyáron már kötelesek a bőröndöt a kezükben cipelni, miközben az óvároson sétálnak át. Novembertől pedig megkezdődnek a munkálatok egy kijelölt területen, ahol kötelező lesz letenni a csomagokat a városnézéshez.

A Jutarnji List című horvát lapban megjelent cikkben Franković polgármester azt mondta: „A csomagjaikat a kijelölt helyen hagyhatják, és természetesen térítés ellenében elvisszük a holmijukat arra a címre, ahol tartózkodnak.”

Ez azonban csak a kezdet, a végső cél egy olyan logisztikai központ létrehozása a repülőtéren belül, ahonnan a dubrovniki látogatók csomagjait a vendégek címére szállítják.

Az új korlátozás kizárólag a bőröndökre vonatkozik, a hátizsákok és sporttáskák továbbra is megengedettek. Emellett felhívták a figyelmet arra, hogy tilos a kis kedvenceket póráz nélkül sétáltatni, félmeztelenül mászkálni, és az emlékművekre felmászni. (Ha eddig nem lett volna egyértelmű.)

via

Exit mobile version