nlc.hu
Utazás
Zajokat észleltek azon a területen, ahol a Titan merülőhajó eltűnt

Zajokat észleltek azon a területen, ahol a Titan merülőhajó eltűnt

A kutatóegységek versenyt futnak az idővel, és egyelőre még nem bukkantak rá a Titan merülőhajóra.

Tenger alatti zajokat észlelt a kanadai mentőcsapat az Atlanti-óceánnak azon a területén, ahol a Titanic roncsaihoz tartó, nem sokkal az indulás után eltűnt, Titan nevű kis merülőhajó után folyik a kutatás – jelentette be az amerikai parti őrség szerdán, írja az MTI.

A Twitteren közzétett tájékoztatás szerint a kanadai mentőegység P-3 Orion tengerészeti felderítő-repülőgépe által észlelt zajok nyomán a távvezérelt keresőegységeket erre a területre irányították, és a keresés – egyelőre eredmény nélkül – jelenleg is itt folyik.

A parti őrség további részletekre – beleértve a zajok természetét és azt, mennyi ideig észlelték őket – nem tért ki, a sajtó azonban amerikai kormányzati feljegyzésekre hivatkozva kedd este azonban azt közölte, a felderítőgép mintegy 30 percen át tartó “dörömbölő hangokat” rögzített. A zajokat szonárbóják segítségével észlelték, közel ahhoz a helyhez, ahol a merülőhajóval elvesztették a kapcsolatot, négy órával később pedig a zajok megismétlődtek. 

Az OceanGate Expeditions merülőhajója vasárnap reggel 6 órakor indult útnak, és a szakértők szerint mintegy 96 órára elegendő oxigénnel rendelkezett. Jamie Frederick, az amerikai parti őrség kapitánya magyar idő szerint kedden este 7-kor azt mondta, hogy “40-41 órára elegendő” oxigén maradhatott a Titanon. Eszerint a bent lévőknek – közép-európai idő szerint – nagyjából csütörtök délig elegendő az oxigén, így a kutatóegységek versenyt futnak az idővel.

A Titan merülőhajó

Ocean Gate / Anadolu Agency via AFP

    

A Titan fedélzetén öten tartózkodnak, Hamish Harding brit milliárdos, szerint egy pakisztáni származású Nagy-Britanniában élő üzletember, Shahzada Dawood és 19 éves fia is, az amerikai Stockton Rush, a merüléseket szervező vállalkozás alapító-vezetője, valamint Paul-Henry Nargeolet francia Titanic-szakértő, a jármű vezetője.

 Az amerikai parti őrség kapitánya, Jamie Frederick kedden újságíróknak azt mondta, az amerikai és a kanadai mentőegységek már tübb mint 7600 négyzetmérföldet fésültek át a nyílt vízen, hozzátéve, hogy ez a terület nagyobb, mint Connecticut állam.

Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a merülőhajó eredeti úti célja, a Titanic roncsa 3800 méter mélyen fekszik, ahova már napfény nem jut el. Ide csak egészen speciális felszereléssel lehet eljutni a nagy nyomáskülönbség miatt. Tim Matlin, a Titanic roncsival foglalkozó kutató elmondta, ha a Titan a tengerfenékig süllyedt, szinte lehetetlen lesz, hogy merülőhajóról merülőhajóra mentsék át az embereket.

    A mentőegységek azt remélik, hogy a Titan esetében kommunikációs vagy elektromos hiba történt, ez esetben ugyanis a Titan valószínűleg valahol a felszínen lebeg, és várja a mentést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top