Ahogyan arról korábban is beszámoltunk, az Árpád-hídon egy autós letarolta a szalagkorlátot, ezzel együtt pedig halálra gázolta az ott tekerő biciklist. Nem sokkal később visszapattant az útra, amikor egy másik kocsinak is nekicsapódott.
A rendőrség azt vizsgálja, hogy az autóban ülő sofőrök versenyeztek-e egymással, ugyanis 130-150 km/h-val is mehettek – írja az rtl.hu.
Karácsony Gergely egy Facebook-bejegyzésen keresztül nyilatkozott a balesetről.
Felfoghatatlan, hogy vannak akik úgy érzik, joguk van Budapesten százötvennel autózni. Hogy rendszeresek a gyorsulási versenyek többek között a Szentendrei úton és a Váci úton. Hogy hiába van tökéletes technika a gyorshajtás kamerás büntetésére, a hatóságoknak valahogy mégsem sikerül ilyeneket felszerelni, sem a városban, sem a magyar autópályákon
– írta.
Hozzátette, hogy számára az is felfoghatatlan, ha az állam nem lép, akkor miért akadályozza meg azt, hogy az önkormányzatok felszerelhessenek kamerákat.
Hangsúlyozta, hogy a Fővárosi Közgyűlés pár napja fogadta el Budapest közbiztonsági stratégiáját, amiben vállalták, hogy sebességmérő kamerák segítségével lépnek fel a gyorshajtók ellen.