nlc.hu
Utazás
Felborult egy vitorlás a tókerülő verseny közben

Felborult egy hajó a Kékszalagon

Felborult a Raffica nevű hajó a Kékszalag versenyen, azonban szerencsére senki sem sérült meg. A tókerülő versenyt rekordidővel Fifty-Fifty nyerte.

A csütörtök reggeli viharos időjárás miatt a tervezett 9 órás rajt helyett, 11 órakor indultak el az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj versenyzői Balatonfüredről. 

A sonline.hu szerint a rajt után körülbelül egy órával Balatonkenesénél felborult a Raffica nevű hajó, amelynek Király Zsolt volt a kormányosa. 

A legénység nyugodtan, a felborult hajó testén várta a segítséget. A kapitány azt is elmondta, hogy szerencsére nem történt komolyabb baj és senki sem sérült meg, azonban a verseny számukra véget ért. 

A szervezet tájékoztatása szerint összesen 2532 vitorlázó adta le a nevezését, amely azt jelenti, hogy 515 hajóval vágtak neki a több mint 150 kilométeres távnak. 

Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj (Fotó: Facebook/Kékszalag)

A tókerülő versenyt Fifty-Fifty nyerte, ugyanis 5 óra 3 perc és 36 másodperc alatt sikerült teljesítenie a távot.

Ez azt jelenti, hogy több mint két órával sikerült megdöntenie a saját, tavalyi versenyen elért 7 óra 13 perc és 21 másodperces időrekordját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top