nlc.hu
Utazás
Ez a 80 éves bácsi végiggyalogolja Európát

Ordason járt az a 80 éves japán férfi, aki végig akarja gyalogolni Európát

Junji Miyosi június 24-én érkezett Budapestre, a célja, hogy a romániai Szulina városáig eljusson száz nap alatt.

Különleges látogató érkezett Ordasra a japán Junji Miyosi személyében, aki arról ismert, hogy tíz éve kezdte el begyalogolni Európát és azóta minden nyáron megtesz egy 100-150 kilóméteres szakaszt – számolt be a Bács-Kiskun Vármegyei Hírportál.

A most 80 éves bácsi 2013-ban Lisszabontól indult, de azóta bejárta már Spanyolországot, Franciaországot, Dániát és a Rajna vidékét is, idén pedig a Duna mellett szeretne végigsétálni Magyarországról indulva, Szerbián, Bulgárián, Románián át a román kikötővárosig, Szulináig.

Junji Miyosi. Fotó: Zsigmond Enikő / Facebook

A különleges utazó napi 18-20 kilométer megtételével körülbelül 130 napra tervezi a túrát, de ha ennyi idő alatt csak Bulgáriáig ér el, az sem baj – mesélte a helyi portálnak.

Junji Miyosi először egy egészségügyi probléma miatt kezdett el gyalogolni, de aztán beleszeretett a mozgásba: nagyon egészséges, jótékonyan hat a szívre, az egész testre, fitten tartja az embert – véli.

A férfi mindössze egy nagy hátizsákkal járja útját, csak a legszükségesebb holmikat viszi magával. Útikönyve is van és ha megáll pihenni, szívesen olvas a helyi vidékről. A bácsi néha hogy panzióban száll meg, de sokszor szabadban sátrazik. Étkezése szerény, általában az útba eső boltokban vesz élelmet, főleg zöldséget és gyümölcsöt, de néha étteremben eszik azért.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top