nlc.hu
Utazás
Visszavonták a balatonvilágosi vízi élménypálya engedélyét

Győztek a helyiek: mégsem lesz vízi élménypálya Balatonvilágoson

Meghozta gyümölcsét az ott élők hetek óta tartó tiltakozása.
motorcsónak

A Hajózási Hatóság visszavonta annak a balatonvilágosi vízisport-élménypályának a létesítési engedélyét, amely miatt több helyi nyaralótulajdonos panaszt tett, mert elzárta előlük a nyílt vizet, valamint környezeti ártalmaktól is tartottak – írja a Telex.

A balatonvilágosi önkormányzat még februárban döntött arról, hogy a községi strand közelében egy vállalkozó vízisport-élménypályát alakíthasson ki, ahol egy bójákkal körbekerített pályán többek között elektromos SUP-ozni és vízibanánozni is lehessen. A vízparttal párhuzamosan kialakított bójasort azonban nem lehetett volna keresztezni, átevezni, átúszni sem, így több száz métert kellett volna kerülniük az ott nyaralóknak, ha beljebb akartak volna menni.

A helyi civilek azt is kifogásolták, hogy az előzetes megállapított 7 ezer négyzetméter helyett végül 19 500 négyzetméternyi vízfelületet kapott a vállalkozó, és attól is tartottak, hogy a motoros eszközök nagy zajhatással is járnak, amely az élővilágot is károsíthatja.

Az Aligai Fürdőegyesület a Facebook-oldalán számolt be a győzelmükről: “Óriási (rész)sikert értünk el! A Hajózási Hatóság visszavonta a balatonvilágosi “vízisport-élménypályára” kiadott létesítési engedélyt. (…) Hetek óta tartó tiltakozásunk meghozta tehát az eredményét: egy jó ideig még biztosan nem fog működni a “vízisport élménypálya“.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top