Buxtehude: harbor with St. Petri Church© DZT_Francesco Carovillano
Az egyik legnépszerűbb mese már több mint kétszáz éves. Mégis bárki el tudná mondani, mi történt akkor, amikor az okos sünt futóversenyre hívta ki a fürge nyúl. Rövid lábaival esélye sincs nyerni a sünnek, de megtréfálja a másik állatot, az egyik végpontra a feleségét állítja, aki kiköpött mása, a másik végpontra ő maga áll. A nyúl pedig csak futkos ide-oda, de soha nem lehet első. Ismerős ugye? Ez is az egyik változata a híres német mesének, amelynek szerzője Wilhelm Schröder, Buxtehude lakosa a 19. századból. A mese népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy belekerült a Grimm fivérek gyűjtésébe, és ma már sokan azt hiszik, hogy ez egy népmese. A szerző neve mára feledésbe merült, a mese azonban tovább él. Sőt! A városban minden a főszereplőkről szól, számos szobor, figura bukkan föl lépten-nyomon, és még a városnéző túrát is kísérheti Nyúl vagy Sün! Olyannyira népszerűek, hogy még a kilincs formájában vagy egyéb használati tárgyakon is ezek az állatok köszönnek vissza szerte a településen.
A Hanza szövetség előnyei
Jóval korábban, mondjuk az 1200-as években, ha valaki azt mondja egy itteni tisztes polgárnak, hogy egy nyúl vagy egy sün teszi híressé a várost, bizonyára hibbantnak nézte volna. Akkoriban másról sem szólt az élet, minthogy kereskedjenek – az áru után járó adókat beszedjék. Mivel a városka Hamburgtól sincs messze (vonattal 20 perc), és az Északi-tengertől sem, adottságai révén könnyen felvették a lübecki alapítású Hanza szövetségbe már a 14. században. A kereskedelem gazdaggá tette, egymás után épültek a különleges házak, téglából vagy fagerendákból a híres favázas stílusban– ma ezeket csodálják meg több száz évvel később az ide utazók. A csatornarendszere, amely kettévág vagy összeköt utcákat, de az egész települést behálózza, nem csupán látványosság, hanem fontos közlekedési lehetőség volt. Az egyik közepén álló vízimalom ma szálloda, hatalmas épülete mutatja, középkori szinten milyen gazdag élet lehetett itt. A városháza itt is igen impozáns, az első emeleten lévő terme is eredeti állapotában maradt meg: itt tanácsokozott és döntött mindenről a városi szenátus. Falát egyetlen emléktábla csúfítja el, de nem is tették fő helyre: a 16. századtól kezdve gyakran ítéltek el okos, független asszonyokat, boszorkánynak bélyegezve őket. A 21 perből 18 halálos kimenetelű lett, máglyára küldték az elítélteteket a korabeli feljegyzések szerint. Szégyene ez a város múltjának, csak a szemfüles turisták veszik észre az emléktáblát.
Buxtehude: harbor with St. Petri Church© DZT_Francesco Carovillano
Hering a tányérra
A Hanza városok sajátossága a füstölt, marinált vagy modern formában elkészített hering. A halat adta a tenger és a halászok, már csak azt kellett kitalálni, hogyan lehet tartósítani. Ez végül olyannyira sikerült, hogy még a távoli Lengyelországba, Wroclawba, aminek tengere sincs, a mindennapok étele lett a hering, hiszen Hanza város volt ez is, szállítottak Buxtehude-ből vagy Hamburgból, Lübeckből, Brémából a szövetségesnek. Így aztán, aki a német városkát „megkóstolni” akarja, heringet kérjen krumplisalátával és behűtött sörrel, akkor nem fogják idegennek nézni.
Ékszerrel fogtak bolhát!
A helyi múzeum kiállítása nem csak a város történetét vagy a Nyúl és a sün meséjét mutatja be, hanem számos kincsét is. Ezek közül talán az egyik legérdekesebb egy pici tárgy, amit a ruhán viseltek az 1700-as években a helyi lakosok. Elsőre talán egyszerű ékszernek tűnik, de ez a hengeres forma valójában díszes bolhafogóként funkcionált. Vért csepegtettek bele, azt remélve, hogy a ruha viselőjét megkímélik az élősködők, inkább itt lakmároznak, és nem csípik agyon a viselője bőrét. Amikor úgy érezték, elég gyűlt össze benne, akkor a tűzbe szórták őket. A Szent Péter templom számos kincsét is a helyi favázas múzeumban tekinthetjük meg. Oltárokat, faragásokat, lepleket, kegytárgyakat. Még azt is bemutatják, hogyan színezték akkoriban a textileket, cínóbervörösre vagy sáfránysárgára. Az egyik vitrinben helyi különlegességek: talán ékszerek lapulnak? Igen, de ezek csak az elhunytaknak jártak! Számos virágból és fémből készült halotti koronát találtak meg a templom kriptájának feltárásakor, amelyet a nők viseltek a temetéskor. A 18. századi darabok arról árulkodnak, hogy méltóképpen akartak szeretteiktől búcsút venni, és a végtisztességet egy egyszerű ékszer formájában is foganatosították.
Buxtehude: Old Church© DZT_Francesco Carovillano
Harangok és kutyák
S hogy miért ugatnak itt a kutyák a farkukkal? Ez egy helyi közmondás („… wo, die Hunde mit dem Schwanz bellen!”), amelynek eredete igen régi. Holland telepeseket is vonzott egykoron a város, ők építették meg a kikötőt, olyan tudással, ami a mai használatot is lehetővé teszi. Akkoriban a harangokat a legtöbb helyen kalapáccsal ütve szólaltatták meg, de Buxtehudeben a holland telepesek ezen is változtattak, és hosszú kötelet erősítettek rá. A kötél a sok súrlódástól kirojtosodott, és a helyiek szerint kezdett egy kutya farkára hasonlítani. Ráadásul a hollandok azt mondták – saját nyelvükön a kötélre, hogy „Hunte”, ami a németeknek a kutya szót jelentette (Hund). Amikor meghúzták a kötelet “Hunte” – az megugatta a harangot (bel hollandul harang, de németül ugatás jelentett). A hollandok és a buxtehudek közötti kommunikációs problémák azóta azt jelentik, hogy Buxtehudeban a kutyák a farkukkal ugatnak. Ne csodálkozzunk, ha erről beszélnek, de a harangokra mutogatnak a helyiek, itt mindenki érti a tréfát!
