nlc.hu
Utazás
Buszvezető szabálytalansága a piliscsévi állomásnál

Letörte a sorompót és a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott egy buszsofőr, eltiltanák a vezetéstől

Nem zavarta a veszély a volánbuszost.
Volánbusz

Nem törődött sem a leengedett sorompóval, sem a tilos jelzéssel az a buszsofőr, aki tavaly júniusban hajtott a vasúti sínekre Piliscséven. Mindezt az állomás biztonsági kamerája rögzítette.

A buszvezető lassítás nélkül közeledett a sínek felé, miközben már jött az érkező vonat. Nem zavarta a veszély, a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott. Csak akkor lassított, amikor észrevette, hogy az előtte lévő sorompó már le van engedve, a másikat a busz vége törte le. Az utolsó pillanatban tudta csak elhagyni a síneket, néhány másodperccel később már érkezett a vonat.

A buszon két utas volt, nem sérültek meg. A sofőr később megállt és bejelentette a sorompóhibát, ám nem vállalt felelősséget a tettéért.

A Volánbusznál azt nyilatkozták az RTL Híradónak, hogy „az autóbuszvezetőkkel szemben alapvető eljárás, hogy a munkájukat a KRESZ betartásával, az utasok és a közlekedők biztonságára ügyelve végezzék”. Azt is közölték, hogy a büntetőeljárás befejezése után haladéktalanul megteszik a szükséges munkajogi intézkedéseket.

Az ügyészség szerint a buszsofőr veszélyeztette az utasok életét, ezért a mostani vádemeléskor a pénzbírság mellett azt is javasolták, hogy tiltsák el a vezetéstől.

Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top