nlc.hu
Utazás
5 könnyen elérhető európai úti cél

5 gyönyörű európai úti cél, ahova akár már vonattal is könnyedén eljuthatsz

Ha szeretnél kizökkeni a hétköznapokból, viszont mégsem szeretnél több százezer forintot egy utazásra költeni, remek megoldást nyújthatnak a vonatos utazások. Most elhoztunk néhány könnyedén elérhető gyönyörű európai várost.
5 gyönyörű európai úti cél, ahová már vonattal is könnyedén eljuthatsz

Mindenki életében vannak olyan periódusok, amikor szeretne mindent maga mögött hagyni, vagy ahogy azt mondani szokták: „kicsekkolni az életből” és elbújni a világ elől néhány napra. Persze ez mind szép és jó, azonban a különböző utazásoknak a lehetősége sokszor egy szempillantás alatt szertefoszlik, hiszen vagy túlságosan drága lenne, vagy éppen a szabadságok nem teszik lehetővé, hogy egy hosszabb kiruccanást megengedhessünk magunknak. A közeli, Európán belül utazások remek kiindulópontként szolgálhatnak, hiszen pont elég messze vannak, azonban mégis könnyen elérhetőek.

Sokan vannak – köztük én is –, akik az életük során eljutnak egy olyan időszakba, amikor egyre nehezebb útitársat találni magunk mellé. Itt jön a kérdés, hogy vajon mi lenne a legegyszerűbb olyan utazási forma, amely nemcsak egyszerű, hanem olcsó is. Még ha olykor félelmetesnek is tűnik, az egyedül utazás tényleg egy olyan dolog, amit minden nőnek ki kell próbálnia. Egy korábbi cikkünkben például részletesen írtunk arról, hogy milyen sok mindent tanulhatunk és mennyi előnye is vannak annak, ha nekivágunk a nagyvilágnak. Éppen ezért most elhoztunk öt olyan gyönyörű úti célt, amely vonattal könnyen megközelíthető, és árban sem túlságosan megterhelő. 

Csehország – Prága

Az első csodás úti célunk Csehország fővárosába, Prágába vezet. Prága az Európai Unió 14. legnagyobb városa. A cseh metropoliszt a „történelem szerelmeseinek játszótereként” is szokták emlegetni, hiszen fontos szerepet játszott a háborúban és a 20. századi történelemben is. A város rengeteg kulturális látnivalóval rendelkezik, ide tartozik például a prágai vár, a Károly-híd és az Óváros tér is. 2021-ben a cseh fővárost szavazták meg a világ legszebb városának.

Prágába a Nyugat- és a Keleti Pályaudvarról is indulnak közvetlen vonatjáratok, azonban már éjszakai járatok is elérhetőek. Fekvőhelyes kocsiban egy oda-vissza út 58 euróba, azaz körülbelül 22 500 forintba kerül. A menetidő nagyjából 6 órát vesz igénybe. 

Németország – München

München a legnagyobb német tartomány, Bajorország fővárosa. Népességet tekintve – Berlin és Hamburg után – a harmadik legnagyobb város Németországban. Münchenben tartják a világ egyik legnagyobb eseményét, az Octoberfestet, ezen alkalomra pedig a sörfőzdék különleges specialitásaikkal várják a vendégeket. Aki lelkes a kultúra, az építészet, illetve a gasztronómia iránt az biztosan talál kedvére való programot. A Münchenbe tartó vonat menetideje 6 óra 50 perc, az ülőhelyes retúrjegy pedig szintén 22 500 forintba kerül.

Szlovénia – Ljubljana

Ljubljana 1991. június 25 óta a Szlovén Köztársaság fővárosa. A városban két évvel ezelőtt jártam a barátaim noszogatására, azonban nagyon jól tettem, hogy elmentem. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy mesevilágba csöppentem volna a folyóparti sétányoknak és a kis hidaknak köszönhetően. A folyóparton szinte végig sorakoznak a hangulatosabbnál hangulatosabb teraszos helyek, piacok. Vonattal a szlovén fővárosba 7 óra 35 perces menetidővel érkezhetünk meg. A felnőtt jegy ára 30 euró, azaz körülbelül 11 650 forint. 

Prága
Megnézem
Összes kép (5)

Horvátország – Zágráb 

Zágráb Horvátország fővárosa, és Ljubljanához hasonlóan, egy mesebeli óvárosi résszel rendelkezik. A főváros nemcsak a nyári időszakban, hanem télen is rengeteg programmal várja a látogatókat. Jóformán csak nyáron jártam Horvátországban, azonban a hidegebb, őszi-téli időszakban is csodás fényinstallációkkal és kulturális programok várják a turistákat. A felnőtt retúrjegyek szintén 11 650 forintba kerülnek oda-vissza, az utazás pedig körülbelül 6 órát vesz igénybe. A városban akár más járatokra is átszállhatunk, ha mégis úgy döntenénk, hogy a tengerpart felé vennénk inkább az irányt.

Ausztria – Salzburg

Az ausztriai Salzburgot gyakran Mozartstadt-nak is nevezik, mivel Wolfgang Amadeus Mozart itt született és ebben a városban is élte le élete nagy részét. A város kulturális programjai mellett csodálatos kilátásban részesülhetünk, az óvárosban pedig még az autóktól sem kell félnünk. A városrészt gyalogos övezetként alakították ki, így behajtani csak engedéllyel lehet. A felnőtt oda-vissza jegy ára 48 euróba, azaz körülbelül 18 500 forintba kerül. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top