Eddig a pillanatig több mint másfél millióan látták azt a Tiktok-videót, amit egy minneapolisi anyuka, Lisa Flom osztott meg a 800 ezres követőtáborával a közelmúltban. A felvételen Lisa azt mutatja meg, hogyan robog keresztül két kislányával a zsúfolt reptéren.
Ahogy a felvételen is jól látszik, az anyuka a kisebbik – totyogókorú – lányát odaülteti a gurulós bőrönd fogantyújához, majd egy gombos dzsekivel – szó szerint – hozzáerősíti a gyerkőcöt a fogantyúhoz. A nagyobbik – három éves – lányka az édesanya hátán kapott helyet, amit Lisa úgy tett gyerekbiztossá, hogy a gyerek lábát a hátizsákja pántjába csúsztatta bele.
Vegyesek a reakciók
A videóhoz rövid idő alatt rengeteg hozzászólás érkezett; a többség pedig dicséri az anyukát a kreativitása miatt.
Ezzel a módszerrel nincs több összevissza rohangálás, az már egyszer biztos
– írta az egyik hozzászóló, amire egy másik azzal reagált, hogy „a gyerekek láthatóan imádják a dolgot”. Volt, aki elismerte, hogy a szorongása miatt egész biztos nem merné így szállítani a gyerekeit, de hozzátette, a módszert ezzel együtt is zseniálisnak tartja.
A szkeptikusabb hozzászólók közül a legtöbben főleg amiatt aggódtak, hogy a gombos dzseki esetleg elenged – még idő előtt. „Én vagyok az egyetlen, akinek izzadni kezdett a tenyere az izgalomtól, miközben néztem a felvételt?”
Neked tetszik a módszer? Kipróbálnád a saját gyerekeiddel?