Barcelonába megérkezni önmagában felér egy élménnyel. A reptérről kilépve a jól ismert platánok és tölgyek uralta látképet pálmafák váltják fel, a levegő érezhetően párásabb, mint itthon, és egyébként is: mindenki hangos. Ha a látvány ugyanolyan lenne, ez utóbbi akkor is egyértelműen elárulná, hogy egy idegen országba csöppentünk.
Hiába van késő este, az alapzaj kis túlzással egy péntek estét idéz az erzsébetvárosi bulinegyedben, ám nem ez az igazi kultúrsokk. Hanem amikor begurul a taxi a kipufogó hangos köpködése közepette és egy idősebb úriember száll ki belőle atlétában, rövidnadrágban és szandálban, mint nációja karikatúrája egy személyben.
Ez nem egy spanyol kultfilm nyitójelenete, hanem a színtiszta valóság, amire félig nevetve, félig kétségek között azt mondod: na jó, csapassuk!
Viva la Barcelona
Barcelona zsúfolt. Ötmillióan lakják, ami érezhető. A belváros szívében, a Gran Via de les Corts Catalanes egyik zebrájánál annyian gyűlnek fel, hogy gyakorlatilag akár kisebbfajta békemenetnek is nézhetnének minket, ha nem hatalmas hátizsákokkal megpakolva próbálnánk eljutni a szállodáig. Mégsem érezni azt, hogy az ember megfulladna a tömegben. Széles járdák gondoskodnak arról, hogy az itt élők és a turisták teljes szimbiózisban éljenek egymással, és még az is szinte azonnal felveszi a ritmust, aki alapból introvertáltabb beállítottságú és kevésbé szereti a nyüzsgést.
A belvárosban megszállni jó ötletnek bizonyul. Bár a helyi tömegközlekedés mindössze két perc séta a szélrózsa minden irányában, valójában legfeljebb fél órás gyalogtúrával nagyon sok nevezetesség elérhető. A La Rambla (mint a helyi Andrássy út, csak autók nélkül) egészen a kikötőig húzódik, de első megállója egyértelműen az óvárosi negyed a maga történelmi valóságában.
Barcelona főutcája, a La Rambla teljes pompájában (Fotó: Getty Images/ferrantraite)
Ha az ókori Barcino leomlott falai beszélni tudnának, elmondanák, hogy korábban a Római Birodalom idején milyen virágzó település állt itt. Sőt, azt is, hogy ez az egyik legnagyobb épségben fennmaradt régészeti lelet ebből a korból, vagy, hogy a város lakossága egyik pillanatról a másikra tűnt el, hogy aztán hosszú ideig senki felé se nézzen. Gyakorlatilag a rómaiak hátra hagyták az egészet, és egészen az 5. századig nem volt központi szerepe – ekkor telepedtek le itt a nyugati gótok, akik építési stílusuk nyomát egyértelműen rajta hagyták a negyeden. (Nem véletlen nevezik gótikus negyednek is.)
Ám még ez is csak halvány árnyéka volt annak, amit ma Barcelonának nevezünk. Mint fontos kikötőváros csak a 18. században kezdett ismét Európa meghatározó pontjává válni, és az 1888-as világkiállításnak köszönhető az is, hogy ráncfelvarrást kapott. A negyed a királyi palotával – ahol nem mellesleg kis túlzással először készítettek légkondicionálót az ablakok okos elhelyezésével –, a katedrálissal, amit Szent Eulália, Barcelona védőszentje őriz, a katalán történelmi múzeummal és a zsidónegyeddel igazi időutazás. Románccal, halállal, és sajnos rengeteg szagos részlettel, ugyanis még a királyi pár is csak évi pár alkalommal döntött a tisztálkodás mellett nefürgyéle-jeligére.
Kövesd a sárga köves utat!
A La Rambla másik megállója, a gótikus negyed pereméről, a Plaça Nováról balra fordulva a magyarul csak csókfalként emlegetett nagyméretű mozaikfestmény, amelyet Joan Fontcuberta készített 2014-ben Barcelona fennállásának háromszázadik évfordulója alkalmából. A festményen – ami apró mozaikkockákból áll össze – egy csókolózó pár ajkai láthatóak, ám közelebbről megnézve a nagy egészet csempék százai adják ki, privát képek tucatjaiból. Az egész olyan kapcsolódási pont, ami színtiszta szeretetről árulkodik, így nemcsak a szerelmesek érezhetik úgy, hogy muszáj szemügyre venniük. Univerzális boldogság mindenki számára.
A híres csókfal (Fotó: Getty Images/NurPhoto)
Innen egyébként – a La Rablán tovább haladva, kényelmes cipőben – alig pár perc sétával a Mercat de la Boqueria is megközelíthető. A piac az ország, sőt a világ egyik leghíresebb vásártere, ahová mindenképp érdemes betérni pár finom falatért. Persze, ha valaki úgy jár, mint mi, hogy ünnepnapon akarja felfedezni, az meglepve fogja tapasztalni, hogy zárva tart, de a gasztronómiai élmény híre semmihez nem fogható: a friss tenger gyümölcseitől kezdve a katalán péksütemények garmadáján át egészen a fűszerekig és friss zöldségek, gyümölcsökig itt minden van, amit szem-száj csak megkívánhat. Ínyenceknek kötelező!
Akárcsak a Boldú pékség, ami szinte minden sarkon megtalálható, és ellenállhatatlan mézeskalácsfigurára hajazó süteményeivel szó nélkül kérlel: térj be ide! Ha pedig Barcelonában jársz, tégy úgy, mint a barcelonaiak és kóstold meg, mert a cukorsokk a legjobb értelemben édesíti meg az itt tartózkodást.
Közel a természethez
Bár a La Rambla egészen a kikötőig visz, érdemes kis kitérőt tenni, és a híres Ciutadella Park felől megközelíteni a partot – de ne szaladjunk ennyire előre. Barcelona legnagyobb parkja tényleg olyan, mintha a mesterséges intelligencia rajzolta volna a mesebeli, lenyűgöző, városi dzsungel kulcsszavak alapján. Ha a bejáratnál álló narancsfaliget, magnóliák és a zöldellő park nem lenne elég, a Cascada szoborcsoport a három sárkánnyal, azok várával, valamint a szökőkúttal már biztosan megmozgatja a kedélyeket. Főleg azért, mert a spanyolok rocksztárként tisztelt és szeretett Gaudíja is részt vett a tervezésében, bár ekkor még csak Josep Fontseré tanítványaként. A csónakázótó már csak hab a tortán, akárcsak a katalán parlament székhelye, valamint a Modern Művészetek Múzeuma, amik bár nem Gaudí-féle építészeti különlegességek, de a maguk nemében egyedülállóak.
A Cascada szoborcsoport a híres szökőkúttal (Fotó: Profimedia)
És akkor most indulhat a menet a tengerpart felé, mert ezt az élményt kár lenne kihagyni. Homokos part, gyerekek által épített várakkal, napozó és önfeledten pancsoló emberek, kutyasétáltatók, lánybúcsú miatt elkerített vendéglátóhelyek, és ameddig a szem ellát a Földközi-tenger kék víztükre. Ennél többet egyszerre nem is kívánhat senki. Annak, amit spanyol életérzésnek nevezünk gyűjtőfogalomként, itt tömörül össze az esszenciája, és az átlag turista automatikusan azon kezd gondolkodni: vajon feladja-e az itthoni életét azért, hogy ideköltözhessen? (Elárulom, a kísértés nagyon erős, de az ingatlanárak a part közelében jócskán túlszárnyalják még a Balaton-parti árakat is.)
Egy ilyen túrát csakis egy olyan helyen lehet zárni, ami megkoronázza az élményeket, erre pedig a Monk nevű bár a tökéletes hely. Bár az alkoholtilalom ideje már régesrég elmúlt, van valami izgalmas abban, hogy egy speakyeasy-be látogat az ember. A bolt hátsó zugából nyíló bár, a Zsebpiszok közre emlékeztető bizarr sikátorban elsőre nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek. Pláne nem a kétajtós szekrény biztonságival az ajtóban, de a gengszterfilmek világát idéző hatás valami elképesztő és leírhatatlan, a koktélok pedig egyenesen mennyeiek. És jó hír, hogy alkoholmentes változatban is sokat találni. Az összbenyomást már csak az tudná fokozni, ha a Tommy Shelby-vel lehetne együtt inni – Peaky Blinders rajongóknak tehát ez a hely kötelező.
Őrült? Nem. Zseni!
Antoni Gaudí művészete mellett nem lehet elmenni. Szó szerint, ugyanis a város tele van az általa megálmodott épületekkel, amikről lerí, hogy a kissé különc építész keze munkáját dicsérik. Az egyik legismertebb a Casa Batlló, vagyis a csontok háza, ami legalább annyira hírhedt, mint híres, azonban ennek köszönheti Gaudí a hírnevét. A ház már magántulajdonban van, de ezt leszámítva a Világörökség részét képezi, és kissé hátborzongató hangulata ellenére fogva tartja a mellette elhaladók tekintetét. Akárcsak a Passeig de Gràcián továbbhaladva a Casa Milà, amit az építész felkérésre csinált, és érdekessége, hogy szinte vázlatok nélkül húzta fel. Életének egy olyan szakaszában készítette a házat, amikor a teljes reménytelenség uralkodott el rajta, hogy nem értik a művészetét, így nem csoda, hogy az egész kopár, lepusztult mészkő barlangokból épülő hegyre emlékeztet.
Bal oldalon a Casa Batlló, jobb oldalon a Casa Milà (Fotó: Profimedia)
Innen egy köpés a Diagonal metróállomás, ami két megálló alatt elrepít Gaudí életművéhez, a Sagrada Familiához. A Szent Család-templom építése 1882-ben kezdődött, és még mindig tart! Tervek szerint 2026-ra, azaz 144 évvel az alapkőletétel után végre végleg elkészül, ám ennek ellenére sem érdemes kihagyni, akkor sem, ha valaki nem hívő. Gaudí az egész építményt arra az elképzelésre alapozta, hogy egyrészt minden ember, vallástól függetlenül egyenlő. Másrészt pedig, hogy a természetnek helye van egy bazilikában is. Ennek okán elképesztő részletességgel alkotott meg minden egyes szobrot, szoborcsoportot, kiszögellést, csúcsot, az ablakokat pedig – a rá jellemző színes mozaikból – úgy álmodta meg, hogy a fények játékától tényleg eláll az ember szava. Nem túlzás azt állítani, hogy áhitat lesz úrrá mindenkin, mert az egész egy zseniális elme mérnöki remekműve.
Így fest belülről a Sagrada Familia (Fotó: Getty Images/Roberto Machado Noa)
Akárcsak a Güell park, ami busszal közelíthető meg a leggyorsabban a belvárosból. Ha azt hiszed, hogy furcsa, hogy színes mézeskalácsházak, gekkók, egyéb épületek és szobrok vannak egy ilyen természeti csodahelyen, akkor tévedsz. Úgy olvad össze a modern látkép a fákkal, bokrokkal és a hangosan csipogó papagájok egyvelegével, hogy ilyennek képzeljük a Paradicsomot. A kilátás a városra és a tengerre? Az már csak a non plus ultra.
A Güell Park turisták nélkül (Fotó: Profimedia)
