Tom Latkovic és Kim Morgan egy hátizsákos európai utazáson találkoztak, és úgy érezték, egymásban megtalálták életük szerelmét. Aztán 12 órával később elveszítették egymást – talán örökre.
Az egész történet a müncheni 4You hostelben kezdődött 1998 májusában, amikor az amerikai Kim és barátnője, Amanda a liftre várt a fiatal turisták által kedvelt szálláshelyen. Kim észrevette, hogy egy férfi sétálgat a barátjával a folyosón, és egyből azt gondolta, milyen jóképű. Ő volt Tom. A férfi a lépcsőn akart lemenni, de gyorsan irányt változtatott, amikor meglátta Kimet. Mind a négyen beszálltak a liftbe, de Tom nem merte megszólítani a lányt.
„Emlékszem, arra gondoltam, hogy »Hát, valakinek mondania kell valamit«” – idézte fel találkozásuk pillanatait a CNN-nek Kim, aki végül vette a bátorságot, és megkérdezte Tomot és Johnt, honnan jöttek. A négy amerikai fiatal ezután a tanulmányaikról és az utazásaikról beszélgettek. A 22 éves Tom akkor végzett a Michigani Egyetemen, Kim pedig a Memphisi Egyetemen diplomázott.
„Mire vársz még?” – Aztán megcsókolt
A négyes együtt indult el az éjszakába, és kiderült, hogy ugyanoda, a Hofbräuhaus Münchenbe tartanak. A sörházban némi tanácstalanság után egy asztalhoz ültek, Kim és Tom pedig azonnal lendületes beszélgetésbe kezdett, mindent meg akartak tudni a másikról – a barátaik csak pislogtak, hogy mi folyik itt. Az este egy pontján Kim elmondta, hogy otthon van egy barátja, amin Tom meglepődött, de olyan nyilvánvaló összeköttetést érzett a lánnyal, hogy ez lényegtelennek tűnt. Szerelem volt első látásra.
Azonnal egymásra talált a két hátizsákos utazó (Fotó: Unsplash)
Kicsit később Tom és Kim már az Englischer Garten gyepén feküdt egymás mellett, a csillagos eget kémlelve. A szüntelen beszélgetésük hirtelen megakadt. A váratlanul beállt csendben Kim Tomhoz fordult, és megkérdezte tőle, mire gondol.
„Csak azon gondolkodtam, milyen szép az ég” – mondta a férfi. „És mi másra gondolsz még?” – erőltette Kim. Tom szünetet tartott, majd azt mondta: „Csak arra gondoltam, hogy mennyire szeretnélek megcsókolni téged”. „Én pedig azt mondtam: »Mire vársz még?« – emlékezett vissza Kim. – És megcsókolt.”
Majdnem hajnali ötre értek vissza a hostelbe, mindketten a saját szobájukba mentek aludni, de megbeszélték, hogy találkoznak a reggelinél. Ám reggel Kim sehol sem találta Tomot. Amanda azt tanácsolta, hogy kopogtasson be a szobája ajtaján, de Kim túlságosan tolakodónak érezte a dolgot, ezért inkább várt. Egy órát. Aztán kettőt. Végül feladta, és elment a hostelből.
Ekkor tudatosult benne, hogy szinte mindent tud Tom céljairól, vágyairól és álmairól, de azt sem tudja, mi a teljes neve és hol lehet őt utolérni.
Valaki megkopogtatta a vállát
Arról fogalma sem volt, hogy eközben Tom mindvégig a szobájában volt, és átaludta a napot. Miután a férfi felébredt, nagyon kétségbeesett, hogy elveszítette álmai nőjét. Johnnal össze-vissza tekeregtek München utcáin, hátha megtalálják Kimet. A férfinek az jutott eszébe, hogy érdemes a város egy népszerű és zsúfolt pontjára menniük, mert talán ott a legnagyobb az esély a lány felbukkanására.
A Marienplatzon egy mutatványos éppen önkénteseket keresett, és bár Tom nem szereti az ilyesmit, akkor kapva kapott az alkalmon, és kilépett a tömeg elé. A bemutató után azonban csalódottan vette tudomásul, hogy Kim továbbra sincs sehol. Aztán valaki megkopogtatta a vállát. Megfordult, és ott állt előtte Kim. A kétkedés, a megkönnyebbülés a boldogság, amit érzett, visszatükröződött a lány arcán. „Nem hittem volna, hogy még egyszer látlak” – mondta Kim mosolyogva. „Azt hittem, már elmentél” – válaszolt Tom.
Ám a pár nem sokáig lehetett együtt, aznap este Tom és John továbbutazott Prágába az éjszakai vonattal. Indulás előtt a férfi Kim kezébe nyomott egy cetlit, rajta a nevével, címével, telefonszámával és e-mail címével. Ezt már korábban előkészítette, és a zsebében tartotta egész nap arra az esetre, ha valahol megpillantja a lányt.
Búcsúzáskor Kim elmondta neki, hogy Amandával ezután Svájcba mennek, és elárulta neki az Interlakenben lévő szállásuk nevét is. „Ott leszek egy hét múlva, ha látni akarsz, gyere el” – mondta Kim.
Randevú Svájcban
Egy héttel később Kim egy függőágyban lazított az alpesi hegyek között, amikor az újonnan érkezett hátizsákos utazók között felfedezett egy ismerős arcot, akit mindennél jobban várt: Tom volt az. A következő napokban Tom, Kim, Amanda és John együtt fedezték fel a környéket, és bár Tom és Kim szerette volna, barátaik nem jöttek össze, de nagyon jóban lettek.
A következő úti cél Velence volt, ahol aztán Tom és Kim kettesben maradt, és kéz a kézben sétálgattak a szűk utcákon. „Az egyik hídon voltunk a folyó felett – mesélte Kim. – Emlékszem, hogy az égen látszott a hold, gyönyörű este volt, és mi ott álltunk és beszélgettünk.”
Aztán Tom egy pillanatra megállt, és hirtelen komolyan a lány szemébe nézett.
Amikor rád nézek, látlak téged öregen és ősz hajjal. És látom az összes gyerekünket és unokánkat magunk körül.
Normális esetben Kim – ahogy a legtöbb nő – megijedt és elrohant volna egy ilyen kijelentés hallatán. De akkor és ott úgy érezte, hogy Tom szavai abban a pillanatban teljesen helyénvalók voltak. „Én is” – válaszolta a lány.
Gyerekeikkel tértek vissza Münchenbe
Miután mindketten hazautaztak az Egyesült Államokba, Kim szakított a barátjával, és bemutatta Tomot a szüleinek. A következő hónapokban annyi időt töltöttek együtt, amennyit csak lehetett. Tom 1998 karácsonyán megkérte Kim kezét, a következő évben pedig összeházasodtak.
Az esküvőn a férfi jó barátja és hűséges útitársa, John egy megható ajándékot adott az ifjú párnak. Egy kézzel írt, bekeretezett lapot az utazási naplójából, amelynek keltezése 1998. május 27. volt – aznap este találkozott először Tom és Kim. „El kell gondolkodnom azon, hogy a sors létezik” – olvasható a naplóbejegyzésben, amelyben John kitért a nagy találkozásra.
Huszonhat évvel később Tom és Kim boldog házasságban él, három gyerekük született, közülük kettő már főiskolás egy pedig középiskolába jár. Jó barátok maradtak Amandával és Johnnal, a naplóból kitépett lapot az otthonunk egyik központi részén függesztették ki, közvetlenül az esküvői fotójuk mellé. Továbbra is imádnak utazni, 2015-ben visszatértek Münchenbe, hogy a gyerekeik is láthassák, hogy hol kezdődött szüleik szerelmének története – és még a hostel is megvan.
Tom és Kim számára annak a sorsfordító napnak a döntései fontos leckét adtak a szerelemről és általában az életről, amit azóta is igyekeznek észben tartani. Tom így foglalta össze:
Légy bátor, vállalj kockázatot, légy sebezhető!
