
Le kellett mondania egy buszos turistaútról Dombai Mihálynak, aki a párjával és a vakvezető kutyájával Görögországba indult volna egy egri utazási irodával. A cég ugyanis úgy döntött, az eb nem kívánatos a turistabuszon.
„Telefonon hívtam fel az utazási irodát, és gyorsan eljutottunk oda, hogy jeleztem, a vakvezető kutyám is velünk tartana. Az iroda munkatársa – mint később kiderült, ő volt az ügyvezető – hamarjában leszögezte, hogy szó sem lehet arról, hogy a kutyám velünk tartson” – panaszolta a Blikknek a látássérült férfi, aki hiába bizonygatta, hogy Körte egy komolyan képzett segítőkutya. „Többször utaztunk már vele repülőn is, soha semmilyen problémát nem okozott egyik légitársaságnak sem, hogy velem kell jönnie” – magyarázta Mihály, akit ezután egy másik utazási iroda is elhajtott.
Elvileg egy rendelet szerint a segítő kutyák ugyanúgy utazhatnak a közforgalmi járműveken, mint a gazdáik. Az utazási irodák indoklása szerint az ő buszuk azonban nem minősül közforgalmi eszköznek, ők ugyanis magánszolgáltatók, erre való hivatkozással nem engedélyezték Körte utazását.
Mihály és párja végül Horvátországot választotta úti célként egy jóval kisebb, de rugalmasabb utazási irodával, akiknek nem jelent gondot az, hogy a párral együtt tart a férfi vakvezető kutyája is. A kálváriájukból „tanulva” mindenesetre úgy döntöttek, hogy többet nem akarnak utazási irodával utazni, inkább maradnak a saját szervezésű utaknál.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images