nlc.hu
Utazás

Ez a világ legrövidebb folyója – kitalálod, hány perc alatt lehet lesétálni?

Az olyan óriásfolyamok, mint a Nílus, az Amazonas, a Jangce vagy a Mississippi, több mint hatezer kilométeren át kanyarognak a végtelen felé. De vannak olyan folyók, vagy inkább folyócskák (de még nem patakok!), amiket szinte észre sem lehet venni, annyira jelentéktelenek.

A közhiedelemmel ellentétben nem minden folyó kanyarog végeláthatatlanul: a montanai Roe folyó például mindösszesen 61 métert tesz meg Giant Springs és a Missouri folyó között. Az 1989-es Guinness Rekordok Könyvében a Roe-t választották a világ legrövidebb folyójának. Korábban a cím a 134 méter hosszú, meglehetősen sajátos nevű D folyót (tényleg így hívják) illette meg, amely az oregoni Lincoln Cityben található. Mivel egy folyó hosszát megmérni nem feltétlenül egyszerű, ráadásul mindkét folyót különböző időpontokban vizsgálták, a két város lakói vérre menő vitákat folytattak arról, hogy melyiknek kellene jogosan viselnie a címet. A Guinness aztán 2006-ban úgy döntött, hogy inkább elkerüli a további konfliktusokat, és teljesen el is hagyta ezt a kategóriát.

Pláne, hogy a világ más részein még rövidebb folyók is léteznek, például az indonéziai Tamborasi folyó, amelyet 20 méter hosszúnak mértek, vagy a norvégiai Kovasselva folyó, amely ugyancsak 20 méter körül van. De erős versenyző még a Grúziában található, 27 méteres Reprua folyó, vagy a Dubrovnik közelében csordogáló Ombla. Galériánkban be is mutatjuk ezeket:

Folyó Abháziában
Indonéz folyó
Folyó horvátországban
Norvég folyó
4 fotó

De vajon tényleg folyónak nevezni ezeket az apróságot? Tulajdonképpen igen, mivel a folyó definíciója elég tág. Eszerint a folyó egy természetes, nagy térfogatú víztömeget jelent a szárazföldek belsejében, ami az állóvizekkel ellentétben állandó mozgásban van. A folyók egy forrásból vagy egy tóból erednek és egy másik folyóba, vagy valamely tóba, tengerbe, óceánba ömlenek. Vizük a gravitáció hatására a magasabb területekről az alacsonyabbak felé folyik. Általánosságban elmondható, hogy az erek és a csermelyek patakokká egyesülnek, a patakok folyókká, a folyók pedig végül a magasabb fekvésű területekről alacsonyabbakra szállítják a vizet, végül pedig az óceánba torkollnak. Szóval, ha az adott természeti képződmény nagyjából megfelel mindennek, akkor bátran hívhatjuk folyónak!

 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top