
Szlovákiai turisták indultak nyaralni Szardíniára a pozsonyi reptérről, ám a gépük kényszerleszállást hajtott végre. Az eredeti célállomás, Olbia repülőtere közelében egy tűzeset volt, ezért a gépüket az algherói repülőtérre irányították át, ott azonban az utasok több órán át a repülőn vesztegeltek igen megterhelő körülmények között – írja a parameter.sk.
A fedélzeten rendkívüli hőség volt, nem működött a klíma, nem volt víz. Volt, aki már elájult, mentőt kellett hozzá hívni.
„Már négy órája itt vagyunk, és még mindig nem tudjuk, mi történik. Senki nem kommunikál velünk. (…) Elfogyott a víz, emberek estek össze, mentőt kellett hívni. Nem akartak minket kiengedni a repülőből. Vannak itt terhes nők, idősek és kisgyerekek is” – nyilatkozott még a gépről az egyik utas a Markiza szlovák tévécsatornának.
Hosszú idő után végül kinyíltak a repülő ajtajai, és beengedték a mentősöket az ájult nőhöz érkeztek.
A nyilatkozó utas azt is elmondta, hogy a személyzet végig azt ismételgette, hogy nincs információjuk. Végül azt közölték velük, hogy aki akarja, saját költségére elviheti a bőröndjét.
Ezek a világ legszebb repterei:




Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images