nlc.hu
Utazás

Kaotikus állapotok, rengeteg utas zsúfolódott össze a Kelenföldi pályaudvaron

Miután a Keleti pályaudvart egy hónapra lezárták, a Déli pedig üzemzavar miatt nem fogad vonatokat, Budapest utasforgalmának jelentős része a Kelenföldi pályaudvar vágányai mellett zsúfolódott össze.

Csütörtök délután-kora este a Budapest tizenegyedik kerületében lévő Kelenföldi pályaudvar vágányai mellett gyűlt össze a legtöbb, Budapestről elutazni szándékozó utas. A tömegjelenetekbe torkolló helyzet kiváltó oka az volt, hogy oka, hogy egy felsővezeték-szakadás szerda délután fél négy körül „kilőtte” a Déli Pályaudvar utasforgalmát.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

A jelentős fennakadásokon, késéseken

az sem segített, hogy a Keleti pályaudvar eközben egy teljes hónapig, augusztus 25. és szeptember 20. között zárva tart. A Déliben először egy vonat áramszedője tört le, így „csak” a 8-12. vágányokon szünetelt a közlekedés,

később azonban a teljes Déli pályaudvar utasforgalma összeomlott. Elsősorban a győri, székesfehérvári és pusztaszabolcsi szakaszon kell

rövidített, illetve kieső járatokkal számolni.

Telex híradása szerint a kelenföldi pályaudvaron szinte mozdulni sem lehet. „A felszínen egy talpalatnyi szabad hely sincs, az aluljáróban emberek százai zsúfolódnak össze. Gyerekek a földön ülve várják a bizonytalan indulásokat, a menetrend teljesen szétesett. Úgy tűnik, mintha mindannyian egy végtelen időhurokba ragadtunk volna. Ráadásul számos vonat a szokásosnál kevesebb kocsival közlekedik, tovább fokozva a zsúfoltságot” – írta egy olvasójuk.

Kép: Pixabay

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top