A Kitum-barlang az Elgon-hegyen található öt barlang egyike, amely egy kialudt pajzsvulkán Kenya és Uganda határán. Több mint 20 millió évvel ezelőtt alakult ki, a jelentős tektonikai változásokban bővelkedő miocén korszakban: ebben az időben a bazaltos lávafolyók egy rendkívül magas kupolát hoztak létre, amelyből aztán az Elgon lett. Egykor Afrika legmagasabb hegye volt, meghaladva a Kilimandzsárót, mielőtt az erózió és a mállás teljesen megváltoztatta volna alakját és magasságát.
Az erózió feltárta a hegy belsejét, és létrehozta egyebek mellett a Kitum-barlangot, amely azóta is delejes erővel vonzza magához a legkülönfélébb állatokat.
Tömegesen vándorló állatok a barlangba
A helyiek már évszázadok – sőt, alighanem évezredek – óta megfigyelték, hogy minden éjjel állatok tömegei vándorolnak a barlangba, hogy afféle óriási sóraktárként használják. Bivalyok, antilopok, leopárdok, hiénák és legfőképpen elefántok botorkálnak vakon a sötétben, hogy a barlang falait beterítő, nagy koncentrációjú ásványi anyagokat fogyasszák: nátriumot, kalciumot, magnéziumot és foszfátokat.
Az elefántok agyaraikkal kisebb darabokat hasítanak le a falakról, hogy azokat aztán kényelmesen elnyalogassák. Az évszázadok során ez a barlang méretének látványos növekedéséhez, valamint természetesen agyarak nyomaitól borított falakhoz vezetett. A mélybe vezető út nem veszélytelen;
van egy mély hasadék, amelybe sok fiatalabb, tapasztalatlanabb elefánt zuhant már bele, így valóságos elefánttemető jött létre már a barlangban.
Ma a barlang 213 méterre nyúlik a föld alá, és tele van veszélyes szakadékokkal, így a látogatóknak – mármint az emberi látogatóknak, akik nem sót nyalni érkeznek – kötelező idegenvezetővel menniük. De nem ez az egyetlen ok, amiért nem szabad egyedül behatolni a Kitum-barlangba:
a sötét és veszélyes tárnák ugyanis egy még egy annál is sötétebb és veszélyesebb titkot rejtenek.
A történet az 1980-as években kezdődött. Richard Preston író The Hot Zone című könyvében a Kitum-barlangban történt rejtélyes haláleseteket vizsgálta: felidézte egy autodidakta francia természettudós, Charles Monet (álnév) történetét, akit a puszta állatszeretet és Kenya természeti látnivalói iránti kíváncsiság vezetett a barlanghoz. Amely végül a halálát okozta. Preston így írt erről:
Fájdalom után halál
„Átkeltek egy poros, száraz elefánttrágyával borított részen, lábuk porfelhőt kavart, ahogy haladtak előre. A barlanglátogatást követő hetedik napon – 1980. január 8-án – Monet lüktető fájdalmat érzett a szemgolyói mögött. Aztán, a fejfájás kezdetétől számított harmadik napon lázas lett és hányni kezdett. A hányás egyre intenzívebbé vált, majd száraz öklendezéssé alakult. Ugyanakkor furcsa passzivitás vett rajta erőt. Arcáról az élet minden jele eltűnt, kifejezéstelen maszkra emlékeztetett, szemgolyói mereven, mozdulatlanul bámultak. A szemhéjai kissé lecsukódtak, ami furcsa megjelenést kölcsönzött neki, mintha a szemei egyszerre ugranának ki a fejéből és lennének félig csukva.”
Monet, az életét féltve repülővel Nairobiba utazott, hogy kórházba kerüljön. Útközben végig hányt, és a hányadéka feketévé kezdett válni.
Végül kómába esett, amelyből már nem ébredt fel. 1980. január 15-én halt meg.

A Kitum-barlang bejárata (fotó: Nina R/flickr)
A boncolás során az orvosok megállapították, hogy szervei megsemmisültek. Májának színe ijesztő sárgává változott, beleiben vér volt. Nem sokkal később a kórház orvosa is elkapta tőle a betegséget, de csodával határos módon módon túlélte. Egy másik orvos kezelte, aki vérmintáját külföldre küldte vizsgálatra. Az eredmény sokkoló volt: az orvost a marburg-vírus fertőzte meg.
Az ok: marburg-vírus
A marburg-vírus az ebola rendkívül halálos rokona. Első ismert kitörése 1967-ben történt, amikor laboratóriumi dolgozók Marburgban, Frankfurtban és Belgrádban súlyos és heves vérzéses lázban betegedtek meg. A vírust valószínűleg a laboratóriumokban élő afrikai szavannacerkófoktól kapták el, ám az állatok alighanem csak hordozók voltak: hogy ők hogyan fertőződhettek meg, azt nem tudni. A marburg-vírus halálozási aránya egyébként extrém magas: 88%.
De térjünk vissza a Kitum-barlanghoz. Preston szerint “miután megölte Charles Monet-t és megfertőzte az orvost, a marburgi vírus felszívódott. Úgy tűnt, eltűnt a föld színéről, de a vírusok soha nem tűnnek el, csak elbújnak, és a Marburg továbbra is keringett valahol Afrikában.”
Néhány évvel később, 1987-ben, egy fiatal dán férfi meghalt, miután meglátogatta a Kitum-barlangot. A tünetei hasonlóak voltak: ellenőrizhetetlen belső vérzés és szervek pusztulása. Richard Preston szerint olyan volt, mintha egy
„lassú, láthatatlan ragadozó tépte volna szét”.

A Kitum-barlangba csak idegenvezetővel szabad belépni (fotó: datakid musicman/flickr)
Ki volt a vírusgazda?
Az amerikai virológus, Gene Johnson az amerikai hadsereg segítségét kérte: nagy állatcsoportokat vizsgáltak meg, köztük egy egyiptomi gyümölcsdenevér kolóniát, amely a barlang tetején élt. Az expedíció azonban eredménytelenül zárult. Csak 2007-ben sikerült áttörést elérniük a tudósoknak az ugandai Kitaka bányában, ahol több bányász is megbetegedett. Itt egy egyiptomi gyümölcsdenevérben találták meg a vírust, ami arra utalt, hogy ezek az állatok voltak valójában a vírusgazdák.
Preston szerint Peter szerette a geológiát, és kristályokat akart bányászni a barlangban. Egy hipotézis szerint, miközben kalapáccsal törte le a sziklafal darabjait, valahogy felsértette a kezét, és a seb érintkezett a denevérek ürülékével vagy vizeletével. De hogyan fertőződtek meg a denevérek? Erre még ma sincs megnyugtató válasz.
A Kitum-barlangot rövid időre elzárták a turisták elől, és csak a kutatók vizsgálódhattak a tárnák mélyén. Később aztán újra megnyitott, ám mint említettük, csak idegenvezető kíséretében, és természetesen csak saját felelősségre lehet belépni a mai napig;
hisz a bolygó egyik leghalálosabb vírusa valószínűleg még mindig ott lapul a falakon.