Vannak azok az élethelyzetek, amikor a sors egyszerűen úgy akarja, hogy soha ne juss el A-ból B-be, ő C-be küld, mert jobban tudja, hogy neked ott sokkal jobb lesz. Ez történt velem is, amikor az M1-es idegzsibbasztóan bedugult, a telefonom elérte olvadáspontját, a GPS összeomlott, én pedig az első adandó kijáratnál jobbra manővereztem – bár fogalmam nem volt arról, hova kanyarog velem tovább az út. A sors azonban nemcsak ver, rendre megmenti az embert, engem aznap Vértestolnára navigált, hogy Magyarország egyik legvarázslatosabb településén üssem el a délelőttöm.
Vértestolna
Fotók: Czvitkovits Judit
Az alig ötszáz lelkes település a Gerecse lábánál fekszik, úgy 15 kilométerre Tatabányától, egészen közel Héreghez, ahol legutóbb a medvehagymába bolondultam bele. Vértestolna „öreg” falu, már az Árpád-házi királyok idején létezett, a neve is innen ered: a honfoglalás idején Árpád fejedelem a meghódított területet vezérei között osztotta fel, Ketel vezér fiának, Alaptolmának a birtoka volt ez a terület, az ő nevéből ered a Tolma, ami ma Tolna.
A török időkben a település kihalt, erre utal az akkori Tolmapuszta vagy Tolnapuszta elnevezés is; egészen a 18. századig csak puszta volt a helyén. Később német – baden-würtenbergi, würzburgi és elzászi – telepesek leheltek újra életet a faluba; velük az Eszterházy uradalom örökös szerződést kötött. A faluban mind a mai napig sok német ajkú él, a közintézmények épületein pedig nemcsak a magyar, de a német elnevezés is szerepel. A 18. században a falut 524-en lakták, és 95 házat számláltak. A település jelenleg használatos német neve a Tolnau.
Bár a Gerecse lábánál fekszik, nevét a Vértes-hegységről kapta, a névadás idején ugyanis a település mellett található hegyet még a Vérteshez sorolták. A virágzó falu életének egyik legmegrázóbb eseménye egy 18. századi tűzvész volt, amikor a falu nagy része leégett. Vértestolna azonban újraépült – hogy aztán belesodródjon az első majd a második világháborúba.
Mária-kápolna
1945-ig a faluban szinte csak német ajkúak éltek, a második világháború után viszont 40 magyar családot telepítettek be, akik a Heves megyei Apcról illetve a Felvidékről érkeztek. A falu évekig a szomszédos Tardosbányához tartozott.
Mára a falu a térség egyik legcsendesebb, legkisebb átmenő forgalommal terhelt települése, békéje és a pazar természet miatt pedig egyre többen jönnek ide üdülni. A falu nyugati részén magasodik a Gerecse második legmagasabb hegycsúcsa, az Öreg-Kovács, (554 méter), míg a keleti határában emelkedő Pes-kő barlangjáról, egykori sólyomfészkelő-helyéről és gyönyörű kilátásáról ismert.
A falu szívében található barokk, római katolikus templomot még 1750-ben építették, aminek belseje egy 1858-as Josef Loyp orgona hangjába remeg bele. A település egy további érdekessége a világháborúban megsemmisült, de 2012-ben felújított tizennégy stáció, tatai keramikusok készítették.
Egy műemlékvédelem alatt álló sváb parasztházból épült meg a falu tájháza, annak gazdag gyűjteménye a régi sváb családok kultúráját, használati tárgyait őrzi.
A rutinos túrázók és kerékpározók jól ismerik Vértestolnát, be lehet itt csatlakozni az Országos Kéktúra útvonalába, a közelben fut a Gerecse50 teljesítménytúra, de rövidebb, andalgósabb túrautakat is talál magának az, aki a világhálón célirányosan keres. A környéken található kőfejtők is sokakat vonzanak.
Aki betéved a vértestolnai temetőbe, láthatja, hogy a sírkövek között sok a rózsaszín árnyalatú, ami „tardosi vörösmárványból” készült. A Gerecsében ugyanis még a jura időszakban vörös színű, óceáni üledék rakódott le, amiből később aztán vörös, bányászat szempontjából értékes márványréteg képződött.
Tardos
Tardos, tanösvény
Aki Vértestolna után vágyik még néhány csodára, meg se álljon a következő településig, Tardosig, azon belül is a Malomvölgyi-tóig, hogy sült halat ebédeljen, sziesztázzon a tóparton, majd megmássza a Malomvölgyi tanösvényt, ami mindössze 1,5 kilométeres, egy sétát azonban nagyon is megér.
