Judit, 27 – „Én már több mint öt éve egyedül élek. Nem vagyok magamnak való, de erős bennem a függetlenségi vágy. Hárman vagyunk testvérek, a nővéremmel évekig volt közös szobám, alig vártam, hogy ne érezzem mindig úgy, hogy kisebbfajta nyári táborban vagyok. A mamahotel jelenséget a 31 éves pasim miatt ismerem, aki már rég befejezte az egyetemet, van állása, és másfél éve együtt vagyunk, mégsem hajlandó közös albérletben gondolkodni. Nem értem, miért… Ő az anyagi részre hivatkozik, mondván, hogy tervez velem komolyan, de előbb meg akar erősödni anyagilag. Én közben egyedül fizetem az albérletemet, rezsit. Persze az időnkénti romantikus hétvégéket, vacsorákat ő állja, de úgy érzem, a mama állandó, hétköznapi meleg kosztja, a tiszta, összehajtogatott ruhák és az általános kényelem, nagy kísértés még mindig neki. Miközben az ünnepnapokon, hetente 3-4 alkalommal ott van a problémamentes társ is…”
Barbara, 32 – „Újságíróként dolgozom turizmus területen, és egy átlagemberhez képest rengeteget utazom. A legutóbbi pasimmal való szakítás után hazaköltöztem, és azóta valahogy nem kezdtem el új albérletet keresni. Az utóbbi 8 hónap alatt egész komolyan úgy éreztem, mindig szállodában vagyok, itthon és külföldön egyaránt. Mindig kényeztetnek, ami az első időben balzsam volt az összetört szívemnek, most pedig már nagyon megszoktam. Anyu tudja, mit szeretek, a gluténmentes finomságokat is készen kapom, és még a bevásárlással sem kell nagyon foglalkoznom. Tudom persze, hogy ha saját családot szeretnék, ez oltári nagy luxus, és előbb utóbb illene mindent elvégezni magam után, megtanulni lassan főzni. De valahogy nagy a kísértés, és persze sokkal olcsóbb is így. Több marad éttermekre a barátokkal, ruhákra, alapkiadásokra és a bulizásra is. Ez, gondolom, változik majd, ha megtalálom az Igazit.”
Ivett, 39 – „Soha életemben nem terveztem, hogy felnőttként akár 2 hétnél több időt töltsek a szüleim házában. Az élet másképp rendezte el. Egyik pillanatról a másikra, sokkoló körülmények között ért véget a házasságom, és hirtelen kellett megoldást találnunk, így a szüleim üres lakrészébe költöztem a gyerekekkel. Hat év telt el, és ott ragadtam. Egyrészt, mert a gyerekek imádják a kertet, a kutyákat, a macskákat, és az sem hátrány, hogy így szerető nagyszülőkkel nőhetnek fel. És persze óriás adag segítség az is, hogy a nagyapa hozza-viszi a gyerekeket, míg anyukám főz, mos, takarít. Míg a volt férjem ennyire keveset segít be, nincs más választásom, anyagilag sem. De ha rajtam múlna, egy percig sem maradnék egy olyan mamahotelben, ahol azért hetente egyszer csak elhangzik, hogy bezzeg más nagyszülők nem segítenének ennyit. Nálam cél az önállóság.”
Nóri, 28 – „Két évig önkéntesként dolgoztam Indiában, és amikor hazajöttem, egyértelmű volt, hogy a szüleimnél szállok meg. A lakásomat kiadtam, a befolyó pénz pedig, bevallom, jól jön. Az igazi ok viszont anyukám csirkepaprikása és a sok száz más étel, amiket annyira nélkülöztem kint. Persze utálom, hogy nem a saját bútoraim és kedvenc cuccaim között vagyok, de a kényelem kárpótol, míg ki nem derítem, hogyan tovább, maradok az országban, vagy megint belevágok valamilyen nagyobb kalandba. Addig szerintem nincs jobb megoldás, Jolly Joker-helyzet a szülőknél lakni, pláne, ha olyan lazák, és jó fejek, mint az enyémek. Ha pedig pasit hozok haza, az sem gond..”
