A babát váró nők legtöbbje azt vallja, a fészekrakó program kivédhetetlenül tör rá, és minden porcikája arra vágyik, hogy a gyerekszobáját előkészítse, csinosítgassa. Anna nemrég szült, és azt mondja, sohasem gondolta volna, hogy mivel jár az anyaság, amíg maga nem tapasztalta a csodás, na és a nehéz oldalát: “Ha valaki megkérdezné, hogy babonás vagyok-e, biztosan azt mondanám, hogy ááá, dehogy. De amikor hétköznapi dolgaimat veszem, bizony el kell fogadnom, hogy vannak dolgok, amikhez ragaszkodom. A fekete macska az egyik, amire odafigyelek. De azt már sikerült átprogramoznom magamban. A nagyanyám mindig morgott, ha fekete macska szaladt át előtte, így én is fenntartásokkal voltam szerencsétlen cicák felé. De egyszer meguntam, és elhatároztam, hogy nekem mindig szerencsét fognak hozni. Először magamra kellett erőltetnem az érzést, de azóta külön örülök, hogy látok egy fekete macskát.
Na ugyanez volt a helyzet azzal a babonával, hogy a gyerekek szülése előtt nem szabad teljesen készre csinálni a babaszobát, és nem lehet mindent beszerezni. Nemcsak a családomtól hallottam ezt, hanem terhesen is lépten-nyomon beleszaladtam a hiedelembe. Mivel a fészekrakó program hamar elindult bennem, folyamatosan szedtem össze a kicsinek a holmikat. Sok dolgot kaptam a barátaimtól és a férjem testvéreitől is, a jobb turkálókba is gyakran betértem. Nagy bevásárlásra nem is nagyon volt szükség, szinte mindent megörököltünk. A ruhákat mind kimostam, aztán szépen elraktam a gardróbba. A babaszoba kellékei is várták a sorukat a tárolóban.
Általában nyugodt voltam, mert tudtam, hogy már megvan szinte minden, de gyakran rám tört az érzés, hogy jó lenne már úgy belépni a kisszobába, hogy minden össze van szerelve, minden a helyén van. A férjem sokat dolgozott, így az is nehezítette volna az előkészületeket, de én magam se mertem bevállalni, hogy a hiedelemmel szembemenve úgy várjuk Bence születését, hogy nincs teendőnk. Mivel egészségügyi okok miatt programozott császárral szültem, viszonylag könnyű dolga volt a páromnak az időbeosztás kapcsán. Egy családi barátunk segített neki összerakni a gyerekbútort, a tesóm pedig a ruhákat pakolta a helyére, miután a fiam megszületett. Amikor hazaértünk, voltak meglepetésajándékok, és a pelenkákat is beszerezték addigra. Nem is kellett szinte semmit sem vennünk utána, csak apróságokat.”
