„Ha belebújok a régi ruhámba, belebújok kicsit az emlékeimbe is”

Azt mondják, ha egy éve áll egy ruha a szekrényedben, és eszedben sem jutott felvenni, akkor itt az ideje, hogy megszabadulj tőle: elajándékozd, eladományozd, újrahasznosítsd. Mi azonban nem értünk teljes mértékben egyet ezzel a Marie Kondo-ra hajazó drasztikus és kegyetlen szabállyal, hiszen jártunk úgy, hogy égre-földre kerestük kedvenc ruhadarabunkat, mire rájöttünk, legutóbbi szortírozási lendületünk áldozata lett.

Vannak azonban olyan ruhadarabjaink, amelyek kapcsán tudatosabbak vagyunk, és nem válnánk meg tőle, még akkor sem, ha már nem pompáznak teljesen a régi fényükben. Megkérdeztük az nlc szerkesztőségét, hogy kinek melyik a legrégebbi ruhadarabja, és milyen kedves emlék kapcsolódik hozzá.

Peti

Peti (Fotó: Németh Botond)

Diaképek a ‘80-as évekből, nyár, Kodak-színek. Imádtunk a családdal nosztalgiázni, időnként beültünk együtt a nappaliba, redőny le, és vetítettünk, a szüleim pedig meséltek, milyen volt akkor, és milyenek voltunk mi, kis tökik. Ezeken a családi fotókon visszatérő elem volt ez a póló. De nem rajtam, hanem apukámon. Aztán egy időre eltűnt, az a gyanúm, hogy egyre szűkebb és szűkebb lett neki. Biztos a sok mosás. De egyszer csak előkerült, nem is tudom, hogyan, valószínűleg egy nagy szortírozásban, és akkor lecsaptam rá. Azóta hű fegyvertársam, kábé 15 éve. És még mindig nem foszlott szét. Jó, a varrás mentén szakadt már el, de még mindig tartja magát. Persze már nem is hordom annyit. Eleve fura, hogy tetszik, mert nem hordok ujjatlan pólókat. Mondjuk ennek teljesen különleges a fazonja, szerintem ilyet nem is láttam soha, ilyen félujjatlant vagy milyet. A színe is megfakult már kicsit, vagy lehet, hogy ilyen volt mindig is, csak hát a Kodak-színek.

Eszter

Eszter (Fotó: Németh Botond)

Klasszikus pöttyös ruha, semmi különös, de a szabása nagyon tetszik, és tényleg nem lehet vele melléfogni. 2014-ben a születésnapomra kaptam egy Promodos utalványt az egyik legjobb barátnőmből, abból vettem meg. Már csak ezért is a kedvencem, hiszen mindig eszembe jut Linda, ha felveszem. Ahogy az is, mennyi minden történhetett velem – jó és rossz is – ebben a ruhában. Gyakorlatilag az egész életem megváltozott, mióta hordom, fogalmazhatnék úgy is, egészen más ember lettem, a ruha viszont semmit sem változott. Végtelenül izgalmas ebbe belegondolni. A Promod már kivonult Magyarországról, ahogy a barátnőm is, a ruha mégis itt van, a régi idők tanújaként, ugyanabban a minőségben, mint újonnan. Ha belebújok, kicsit belebújok a múltamba is. Ezért szeretem.

Adél

Adél (Fotó: Németh Botond)

Két ruhadarabot is hoztam, igazából nem tudtam választani közülük, mindkettőről tök jó kis emlékeket őrzök. A blúzom és a kardigánom is 15 év körül van. Előbbi a kedvenc nyaralós ruhadarabom, négy földrészt és jó sok országot megjártunk már együtt, és ahányszor rábukkanok a szekrényemben, mindig eszembe jut valamilyen kedves emlék, ami összeköt minket – az egyiptomi forró széltől a thaiföldi elefántetetésig. A kardigán pedig régi turikincs. Emlékszem, nagyon boldog voltam, amikor ráakadtam – címkés, márkás ruhadarab, amit akkoriban biztos nem tudtam volna újonnan megfizetni. Jött is velem mindenhova – munkába, utazni, szórakozni. Egy alkalommal, a szépemlékű Szódában átmulatott görbe estén el is hagytam. Másnap aztán az esélytelenek nyugalmával kúsztam vissza érte nagy pironkodások közepette. Biztos voltam benne, hogy valaki elvitte, de nem. Az én eperfagyi színű kedvencem megvárt engem, és amikor nagy összekacsintás mellett visszaadta a pultos lány, úgy éreztem, másodszor is megütöttem a főnyereményt ezzel a kardigánnal. Ma már nagyon ritkán jön velem, mégiscsak nyomot hagyott rajta az elmúlt 15 év, de hogy leselejtezni soha nem lesz szívem, az egészen biztos.

Zsuzsi

Zsuzsi (Fotó: Németh Botond)

A ruhát egy régi családi utazáson vásároltuk, külföldön, édesanyámmal közösen választottuk. Hogy mennyire régóta őrzöm és tartom becsben, azt le sem merem írni. Még egy kardigánom is van hozzá, amivel most nem egészítettem ki a szettet. Nagyon ragaszkodom hozzá, a közös utazás élménye, az együtt töltött idő és azok miatt az családi események emléke miatt, amin viseltem. És hogy ez mennyire régen volt, az meg sem látszódik a darabon, sem az anyagán, sem a színén. Nem válnék meg tőle azért sem mert a családom történetének egy fontos eseményén is rajtam volt ez a ruha, unokahúgom keresztelőjén! Az ebéden persze pecsétes lett, ezért végig úgy kellett pózolnom az elkészült fotókon, hogy ez ne látszódjon, de sikeresen elrejtettem a kamera elől ezt a kis bakit. Azóta persze már nyomtalanul eltűnt a ruháról, nem úgy, mint az emlék. Nagyon szeretem! Maximum továbbadnám a családban, ha úgy adódik, hogy valaki szemet vet rá.

Daniella

Daniella (Fotó: Németh Botond)

Nagyon sok régi ruhám van, nem vagyok tárgyfüggő, de a ruháimhoz ragaszkodom. Egyetlen szabályt tartok be, ha valamit 3 évig nem vettem fel, akkor attól megválok. Ruhát elvből nem dobok ki, és nagyon vigyázok rájuk, ezért gardróbvásáron vagy barátnős turizáson mindig könnyedén túladok rajtuk. Ez a ruha pont 10 éves rajtam, és ami az érdekessége, hogy 2012-ben ebben mondtam ki az igent a polgári szertartáson és azóta is hordom. Szeretem, hogy van története, és azt is, hogy sikerült egy olyan darabra szert tennem, ami tényleg nem ment ki a divatból.