Zöld kávé

Van, aki gyorsan szereti…

Ne tessék semmi rosszra gondolni, a kávéról van szó, annak is egyik leggyorsabban elkészíthető változatáról, az instant feketéről, ami egyre több háztartásban válik szinte kötelező kellékké.

Bár sokan úgy tartják, az instant kávét 1901-ben egy japán tudós, Satori Kato találta fel, valójában már korábban szabadalmaztatták: az új-zélandi David Strang 1890-ben találta fel, és a 3518-as szám alatt még ugyanebben az évben Dry Hot-Air folyamat néven szabadalmaztatta találmányát. Nem sokkal ezután, 1910-ben az amerikai George Constant Louis szintén megálmodta a maga instantkávé-előállítási folyamatát, amit aztán nem sokkal később piacra is dobott. Ipari méretű előállítására azonban 1938-ig várni kellett, a svájci Nestlé ugyanis ekkor kezdte el az „oldódó” kávé előállítását, amit nemcsak a fekete leves könnyű és praktikus elkészítése indokolta, de a gazdag kávétermés idején a hosszabb tárolási idő is.

Instant kávé

 
Hogyan készül?

Az instant kávé előállításakor a kávébabot előbb megtisztítják, lemérik, a feldolgozás előtt pedig silókban tárolják. A közhiedelemmel ellentétben az instant kávé nem tartalmaz adalékanyagokat, száz százalékban valódi kávéból állítják elő. A tisztítás után a kávészemeket megpörkölik, majd nagyon egyenletesre őrlik. Annak annak érdekében, hogy a kávéban található gazdag aromaanyagokat kinyerjék, az őrölt kávét vízben 100 °C fölötti hőmérsékleten felforralják, az aromaanyagokat pedig különféle eljárásokkal megkötik, a kávét pedig lepárlókban sűrítik.

S hogy hogyan lesz ebből a polcokra kerülő oldódó kávé? Ehhez vagy fagyasztásos vagy szárításos/befúvásos eljárást alkalmaznak. Első esetben a kávét egyszerűen lefagyasztják, majd alacsony nyomáson melegítik, hogy a benne levő jég közvetlenül vízgőzzé alakuljon, végeredményül pedig nem marad más, mint egy szilárd, por alakú kávékivonat. (Ezt a folyamatot más néven liofilizálásnak hívják, így a végeredményre gyakran használják a liofilizált kávé elnevezést is.) 

A szárításos eljárás keretei között a kávéitalt speciális tartályokba szivattyúzzák, majd nagyon alacsony nyomást idéznek elő, hogy a víz már szobahőmérsékleten forrásba jöjjön, a kávé pedig besűrűsödjön. Mivel ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy az összes víz elpárologjon, a sűrű kávét forró levegővel fűtött hengereken engedik keresztül, hogy a maradék víz is elpárologjon.

Az instant kávék többsége szárításos eljárással készül, míg a fagyasztásos eljárást inkább a magasabb minőségű, prémium instant kávékhoz használják, ez utóbbiak íze és aromája jobb, a kíméletes melegítési eljárás jobban megőrzi a kivonat aromáját. A boltokban kapható termékek között is látható a két eljárással készült termék: a fagyasztásos eljárással készült instant kávé apró kavicsokra emlékeztető formákban kerül üvegekbe, míg a hagyományos eljárással készült sokkal közelebb áll a porhoz. A legjobb minőségűekből kis odafigyeléssel a hagyományos főzött kávéra megtévesztésig hasonlító italt készíthetünk.

A II. világháború találmánya

A vákuumos, fagyasztásos eljárás valójában a II. világháború idejére tehető kutatások eredménye, bár az alaptechnológiát eredetileg más területeken, háborús célokra – vérplazma, penicillin előállításához – kívánták alkalmazni, az élelmiszeripar is felfedezte magának, az instant ital a frontra küldött katonák csomagjainak elengedhetetlen kellékévé vált. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az 1942-es amerikai termelés 100 százalékát a katonák kapták meg. A háború után nemcsak kávét, de számtalan más terméket, például narancsléport is készítettek az eljárás segítségével. 

Tudtad?

  • Magyarországon az 1962-ben jelent meg az instant kávé.
  • 1969. július 20-án az Apollo–11 fedélzetén Neil Armstrong, Edwin Aldrin és Michael Collins mellett a NESCAFÉ is Holdra szállt, a NASA által a legénység számára összeállított csomagban ugyanis már az instant kávé is helyet kapott.
  • 1995-ben jelentek meg az első tasakos instant kávék.
  • 2002-ben a 3in1 termékek lopták be magukat a vásárlók szívébe.
  • 2009-ben ünnepelte a NESCAFÉ fennállásának 70. évfordulóját.
  •  2011-ben vezették be  zöld kávét, NESCAFÉ Green Blendet, melynek különlegességét a zöld kávé természetessége és a pörkölt kávé gazdag aromája adja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top