Végre eljött a nap, amire A szürke ötven árnyalata minden rajongója várt, a héten bemutatták az első regényből készült filmet, Jamie Dornan és Dakota Johnson főszereplésével.. Ha pedig premier, akkor vörös szőnyeg, csillogás és gyönyörű ruhák. A készítők csütörtökön Londonban népszerűsítették a filmet, az esemény sztárja pedig egyértelműen a főszereplő, Dakota Johnson volt. Fehér, mélyen dekoltált Saint Laurent ruhát választott a bemutatóra, amiben – akárcsakAnastasia – egyszerre volt ártatlan és nagyon szexi. Filmbeli partnerével, Jamie Dornannal látszólag tökéletesen kiegészítették egymást a vörös szőnyegen, annak ellenére, hogy egyébként nem kedvelik egymást. Mikor ugyanis egy interjúban azt kérték tőlük, mondjanak pozitív dolgokat egymásról, kis híján nem tudtak válaszolni.
A képek alapján úgy tűnt, a két főszereplő között teljes volt az összhang A szürke ötven árnyalata premierjén
Bár néhol kicsit kényszeredettnek tűnt az a mosoly
Biztos, hogy a következő napokban sokat fognak még beszélni Dakota Johnson ruhájáról
Jó látni egy spontán elkapott pillanatot és egy igazán őszinte mosolyt
Jamie Dornan is kivette a részét a divatozásból. Vicces nyakkendővel dobta fel a szerelését
Dakota Johnson tökéletes ruhában ment a premierre, amit tökéletesen is viselt
Ő Amelia Warner, Jamie Dornan felesége
A film rendezője, Sam Taylor-Johnson, férjével, a 24 éves, Aaron Taylor-Johnsonnal érkezett
