 A szerző L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, hipnoterapeuta. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Számos helyen tanít, publikál és tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület, a Magyar Hipnózis Egyesület, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Pszichológiai Társaság tagja. |
Gábor és Barbi tíz éve élnek együtt. Szomjazzák egymás szerelmét, megbecsülését, szexuális kapcsolatuk mégis ellaposodott. A mechanikussá váló szexuális együttlétek miatt mindketten elveszítették érdeklődésüket. “Tudom, mikor mit markol meg, hová nyúl, mikor mászik rám…” – mondja Barbi elkeseredetten. Sokáig csak hárított, “fájt a feje”, gyermeküket altatta hosszan, gyakran elaludt vele, vagy veszekedést “kezdeményezett”. Gábor próbálkozott még egy darabig, Barbi alkalmazkodott férje szexuális igényeihez, ám így még több harag gyűlt össze benne. Mint kiderült, Gábor is érezte: felesége nem kívánja őt. Ez zavarta, de ő sem szólt, csak egyre ritkábban kezdeményezett, majd az esti csók is elmaradt. Az unalmas, de feszültségekkel terhelt párkapcsolat már nem ígért szenvedélyes élményeket…
Keressük meg a bajok gyökerét
Sokan gondolják úgy, mint Gábor és Barbi, hogy a szenvedélyes szerelem rövid (2–4 év) időszakában a vágy és a kötődés természetesen adott, majd elmúltával képtelenség jóízűen szeretkezni, a szex házastársi kötelességgé laposodik. A gondokat nehéz a hálószobán kívül hagyni, a mélyebb társszerelem kialakításáért tenni. Hibát követünk el ilyenkor, ha leragadunk a technikai megoldásoknál, ha csupán bőröndnyi segédeszközzel, kikényszerített párcserékkel, erőltetett swingerklub-látogatással, szadomazo pornóval akarjuk orvosolni a vágy apadását. Mivel az elutasítás oka többnyire más, a kimerültség, a kölcsönös megbecsülés hiánya, az érzelmi, kötődési képességeink deficitjei, így inkább mély megnyílással, a megbecsülés erősítésével, közös élményekkel teli heti randevúkkal és a vágygyilkos érzelmek megszelídítésével lehet a szenvedélyt ismét lángra lobbantani. De ahhoz, hogy ezt megtehessük, érdemes először a legtipikusabb vágygyilkosokkal megismerkedni.
1. számú vágygyilkos: túlterhelés és fáradtság
Túl sok életünkben a stressz, kell az újabb diploma, a két-három munkahely… Holtfáradtak vagyunk, sokszor a szexhez sincs kedvünk, inkább aludnánk, mint a mormoták. Teljesen normális, hogy egy túlhajszolt, keveset alvó férfi, nő veszít szexuális aktivitásából, de Bancroft kutatásai szerint, ha egy pár huzamosabb ideig nem szeretkezik, elsorvadhatnak szexuális képességeik. Tegyük a szívünkre a kezünket: mindent megteszünk-e ez ellen, félreteszünk-e mindent, ha a párunkkal esti randevúnk van? A szenvedélyszerelem időszakában igen, de tíz év után is? Mondjuk-e főnökünknek: “18 órakor hazaindulok, mert az esti szeretkezéshez időben le kell fektetnünk a gyerekeket.” Vagy mondjuk-e gyerekeinknek két óra altatás után, hogy “Most már apát szeretném szeretgetni!” Elutasítjuk-e tágabb családunk, barátaink késő esti csevegéseit, amitől oda az intimitás, a szeretkezéshez szükséges idő, a lazultság, a kölcsönös egymásra figyelés, és a hálószobán belül és kívül is egyre gyakoribb a veszekedés?
2. számú vágygyilkos: hálószobai teljesítménykényszer
A nyugati kultúrára jellemző teljesítményorientáltság a hálószobába is befurakodott. Túl nagy hangsúlyt fektetünk a közösülésre, számoljuk az orgazmust, túldimenzionáljuk a különböző technikák, pózok és segédeszközök szerepét, holott a legtöbben a kölcsönös tiszteletre, bizalomra, megértésre, mély szeretetre önmagunk és társunk iránt és összehangolódásra vágyunk. A legjobb kapcsolatban is hullámzik ugyan, de nem tűnik el a szenvedély, ha mindkettőnknek társunk egész személyisége fontos, s nem csupán az orgazmus, hanem az örömszerzés válik elsődleges céllá.
3. számú vágygyilkos: a feldolgozatlan harag és bűntudat
Jelentősen csökkenti a szexuális vágyat a bennünk szunnyadó, veszekedésekkor kibuggyanó elfojtott haragunk: “Nem voltál velem, amikor szültem.” “Anyám halálakor magamra hagytál.” “Apád pártjára álltál, amikor részegen gyalázott.” “Te kényszerítettél abortuszra.” Ezerféle oka lehet indulatainknak: túlzottan alkalmazkodtunk, elfojtottuk szükségleteinket, nem váltunk le eredeti családunkról. Barbinak is kezdetben segített anyósa, de aztán mindenbe beleszólt, ő pedig tűrt, nyelt, miközben párja iránti haragja egyre nagyobbra duzzadt, ami kioltotta szexuális vágyát is.
4. számú vágygyilkos: a szülőkről való leválás hiánya
Vágycsökkenéshez vezethet, ha nem váltunk le szüleinkről, ki-be járkálnak életünkbe, és “nem akarok beleszólni” kezdetű mondataikkal már meg is tették azt.
Ha egy férfi nem vált le anyjáról, akitől feltétel nélküli szeretetet kapott, akkor társától is azt várja, találja ki vágyait, szexuális téren is. Anyját isteníti, az ő véleménye a mérvadó, az ő főztje a finomabb. Barátságos, nyitott, de nehezére esik, ha áldozatot kell hoznia. Többnyire olyan társsal kerül össze, aki kezdetben romantikusnak tartja, minden kívánságát teljesíti (mint annak idején anyja), alárendelődik, később fellázad, amitől a kapcsolat zátonyra fut.
Ha egy nő nem vált le szerető apjáról, felnőttként is csodálja őt, apját kérdezi először, állandóan őt dicséri. Mondatait gyakran kezdi így: “Apu ezt mondta…, így szokta…, mindig kiválóan…”. Sőt párjától is elvárja, így érezzen.. Gyakran óvodásként viselkedik, gyermeki összebújásra, cirógatásra vágyik, nem felnőtt szexuális együttlétre. Társa szexuális kívánságait egy ideig kötelességszerűen teljesíti, de egy idő után nem élvezi, és nem is kívánja a szexet, kislányos megfelelni akarástól hajtva akár orgazmust is színlel. Évek múlva párjára haragszik mindezért.
5. számú vágygyilkos: gyermekkori traumák
Soha nem lépünk “szűzen” egy kapcsolatba: a gyermekkorunkat cipeljük magunkkal. Szexuális kapcsolatunkban, de csupán egyetlen aktusban is jelen van az összes megelőző élményünk (társunké is!) a gyengédségről, testiségről, önmagunkról, a másik nemről, a megélt traumákkal, hiányainkkal együtt.
A szexualitás alapja valójában a kötődés képessége, amely születésünktől fogva alakul aszerint, hogy mennyi szeretetet, elfogadást kaptunk. Felnőttként a szeretkezésben úgy merülünk el, ahogyan gyermekként szüleink szeretetében: biztonságos önbizalommal vagy bizonytalanul. Gyakran a pénisz és a mell méretét vizsgálgatjuk, közben elfelejtjük, minden fejben dől el. A lényeg: elhiszem-e, hogy vonzó és szerethető vagyok.
A kötődési zavarok mellett a túlzott szigor, a magas teljesítményelvárások is csökkenhetik a szexuális vágyat. A túlságosan jó gyerekek felnőttkorukban kényszeressé válnak, szexuális életük unalmas, mechanikus teljesítménnyé válhat. Minden ugyanúgy, előre borítékolhatóan történik, hiányzik a spontenaitás, kreativitás, játékosság életükből, szexuális együttléteikből. S ha szerencsések vagyunk, s kicsiként elég szeretetet kaptunk, szexuális kíváncsiságunkat bűntudatkeltés nélkül kielégítették, önfeledten játszhattunk, akkor sem könnyű a kamaszkor szexuális fejlődése, melynek sérülései szintén kihatnak későbbi szexuális életünkre. Nehezíti a serdülőkort, hogy a két nem szexuális motivációjában a legmeghatározóbb első élmények idején a legnagyobb az eltérés. A kamasz fiúk a lányok testét, mellét és vagináját akarják, gyakran csupán az orgazmusra törekszenek, “skalpokat” vadásznak; miközben a lányok lelki kielégülésre, érzelmekre és a mesebeli hercegre vágynak, aki hűséges és romantikus. Így a csalódás, a sérülés szinte elkerülhetetlen mindkét nem életében.
A szülők párkapcsolati mintája is tudattalanul befolyásolja felnőtt szexualitásunkat. Érdemes néha elgondolkodnunk, hogy minden rendben volt-e (van-e) a szüleink életében. Láttuk-e, édesapánk hogyan öleli édesanyánkat? Hogyan flörtöltek egymással? Mennyire becsülték egymást szavakkal, tettekkel? Láttuk-e, hogyan alszanak együtt, vagy éppen külön költöztek? Miként beszéltek a férfi és a női nemről? Milyen szavakkal, milyen hangsúllyal illették a szexualitást: “házastársi kötelesség” vagy a “szerelem beteljesülése” volt számukra.
A legsúlyosabb traumákat a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazás okozza, amikor a felnőtt szexuálisan reagál a gyermek ártatlan szeretetére. Az áldozat gyakran később, felnőttként is folyamatosan bünteti magát (hárítja a nemiséget, vagy ellenkezőleg, falja az érzelem nélküli szexet), és gyakran ehhez a hibás működéshez választ társat.
6. számú vágygyilkos: a férfi-női különbségek figyelmen kívül hagyása
Szexuális aktivitásunk mértéke dopaminszintünktől is nagyban függ, s nemi különbségeket mutat. A szexuális ingerlésre más területek aktiválódnak a férfiak és nők agyában, a férfiaknak fontos a látvány, s a szexterapeuta Penner házaspár vizsgálatai szerint egyszerűbben működnek, mint a nők. “A férfiak olyanok, mint egy strapabíró teherautó: megbízhatóak, de sokszor nem túl izgalmasak. A nők inkább egy sportkocsihoz hasonlóak: ha egyszer beindulnak, az lélegzetelállító élmény, de sok időt töltenek a műhelyben a finombeállításokkal.” Eredményeik igazolták a hétköznapi megfigyelést: hogy a nő a romantikára, udvarlásra, gyengédségre, beszélgetésre vágyik, s akkor mutat szexuális érdeklődést, ha érzi társa szeretetét, azt, hogy párja az egész lényét kívánja, nem csupán a szexet. Az érzelmek hatására a nő is képes kezdeményezni, teljes szívvel benne lenni az együttlétben, máskülönben úgy érzi, mintha megerőszakolták volna őt. A kielégülés mértékét meghatározza a nő elégedettsége partnerkapcsolatával (nem csupán szexuális téren). A szexuális hárítások tehát abból is adódhatnak, hogy nem figyelünk eléggé a nemi különbségekre, egymás szükségleteire.
Az esti szex a reggeli kávéval kezdődik
Kapcsolatainkból az évek alatt nem a szenvedély tűnik el, inkább egymás megbecsülése, ami kíméletlenül felemészti a szexuális vágyat is. A szexuális aktus nem csupán a merevedéstől, nedvesedéstől az orgazmusig terjedő folyamat, hanem két érző ember feloldódása, melyhez önelfogadás és harmonikus együttlét szükséges, rengeteg érintés, őszinte beszélgetés, egymás mély tisztelete. Amikor adni akarunk, és a másik jólléte éppoly fontos, mint saját boldogságunk. Ahogy a 83 éves Pista bácsi fogalmazta: “Tudja kedves, én nem tudom, mit papol a »szicológia«, de a mamának minden reggel ágyba viszem a kávét, mert tudom, hogy az esti szex a reggeli kávéval kezdődik.” Majd elmagyarázta, mit tesznek egész nap kapcsolatuk intimitásáért, együtt egymásért, hogy még ennyi év után is legyen kedvük megölelni, testileg-lelkileg érezni, vágyni egymást. Ámultam e bölcsességen, és arra gondoltam, hogy a pszichológia is éppen ezt “papolja”: a szexuális együttlét két ember szeretetének és megbecsülésének beteljesülése, következménye egész napos pozitív viszonyulásuknak önmagukhoz és egymáshoz. Jó esetben nemcsak ösztönök kielégülése, önző feszültségoldás, hanem meghitt, szeretetteljes összeolvadás, amitől a szexuális vágy elkísér bennünket a sírig, és ez a fajta vágy már valóban alapja lehet minden párkapcsolatnak.
 Harmóniában egymással – Újabb 11 tévhit párkapcsolatainkról Miért csalt meg a párom? Szeretkezzünk vagy beszéljük meg? Létezik még egyáltalán normális kapcsolat? A kötet a szerző “Közelebb egymáshoz” című nagy sikerű könyvének folytatásaként a párkapcsolat első, szenvedélyes és intenzív időszakán túl felbukkanó problémákat, kríziseket, valamint az ezeket okozó, és megoldásukat, valamint az újrakezdést is nehezítő tudattalan tévhiteket elemzi. Az újabb 11 tévhitet olvasmányos, közérthető stílusban, terápiás esetekkel illusztrálva írja le, tesztekkel és gyakorlatokkal segít a harmónia elérésében: önmagunkban, a nappaliban és a hálószobában – nőként, férfiként, szülőpárként. |
