nlc.hu
Aktuális
Íme a lista: rengetegen mentesülnek a kata és a járulékfizetés alól

Íme a lista: rengetegen mentesülnek a kata és a járulékfizetés alól

A hétfő napközben bejelentett miniszterelnöki ígéretnek megfelelően este meg is jelent a Magyar Közlönyben, hogy a koronavírus okozta gazdasági válság nehézségeit hogyan enyhítené a kormány. Mutatjuk azoknak a kis- és középvállalkozóknak a listáját, akik egy időre mentesülnek a KATA alól, illetve hogy kik élveznek további járulékmentességet.

A Magyar Közlönyben hétfő este megjelent hivatalos kormányrendelet szerint a kibővített gazdasági mentőcsomag részeként például a fodrászoknak, a taxisoknak, a szállásadóknak, a víz-és gázszerelőknek, az előadóművészeknek, ahogy a személyi edzőknek sem kell március, április, május és június hónapra a KATA tételes adóját befizetniük. Vagyis nekik nem kell ezekben a hónapokban szokás szerint a hónap 12-éig elutalniuk a jellemzően 50 ezer, esetleg 75 ezer forintot (ha valaki önkéntesen az utóbbi, emelt összeget választotta).

A katásoknak legközelebb a júliusi munkájuk után augusztus 12-én kell adózniuk. A tb-jogosultságuk mindettől függetlenül megmarad.

Ha valakinek március előtt keletkezett KATA-adóssága, ő mentességet kap az államtól a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet vége utáni negyedik hónapig. Utána 10 hónapon keresztül törlesztheti az adósságát.

A teljes lista, hogy kik mely főállású katás vállalkozók járulékfizetését engedik el az említett időszakban:

  • taxis személyszállítás (TEÁOR és TESZOR 4932)
  • fodrászat, szépségápolás (TEÁOR és TESZOR 9602)
  • festés, üvegezés (TEÁOR és TESZOR 4334)
  • egyéb humán-egészségügyi ellátás (TEÁOR és TESZOR 8690)
  • villanyszerelés (TEÁOR és TESZOR 4321)
  • fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 9604)
  • előadó-művészet (TEÁOR és TESZOR 9001)
  • víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés (TEÁOR és TESZOR 4322)
  • szakorvosi járóbeteg-ellátás (TEÁOR és TESZOR 8622)
  • épületasztalos-szerkezet szerelése (TEÁOR és TESZOR 4332)
  • sport, szabadidős képzés (TEÁOR és TESZOR 8551)
  • tetőfedés, tetőszerkezet-építés (TEÁOR és TESZOR 4391)
  • általános járóbeteg-ellátás (TEÁOR és TESZOR 8621)
  • padló-, falburkolás (TEÁOR és TESZOR 4333)
  • fogorvosi járóbeteg-ellátás (TEÁOR és TESZOR 8623)
  • előadó-művészetet kiegészítő tevékenység (TEÁOR és TESZOR 9002)
  • egyéb sporttevékenység (TEÁOR és TESZOR 9319)
  • fekvőbeteg-ellátás (TEÁOR és TESZOR 8610)
  • konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR és TESZOR 8230)
  • üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 5520)
  • testedzési szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 9313)
  • egyéb vendéglátás (TEÁOR és TESZOR 5629)
  • egyéb szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 5590)
  • szerencsejáték, fogadás (TEÁOR és TESZOR9200)
  • idősek, fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül (TEÁOR és TESZOR 8810)
  • szállodai szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 5510).

A Magyar Közlönyben szerepel egy másik hosszú lista is, hogy még mely munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét engedik el március, április, május és június hónapra, miközben a dolgozóknak csak a négyszázalékos egészségbiztosítási járulékot kell fizetniük:

  • taxis személyszállítás (TEÁOR és TESZOR 49.32)
  • szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 55)
  • vendéglátás (TEÁOR és TESZOR 56)
  • alkotó-, művészeti, szórakoztató tevékenység (TEÁOR és TESZOR 90)
  • sport-, szórakoztató, szabadidős tevékenység (TEÁOR és TESZOR 93)
  • szerencsejáték, fogadás (TEÁOR és TESZOR 92)
  • film, video, televízióműsor gyártása, hangfelvétel-kiadás (TEÁOR és TESZOR 59)
  • konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR és TESZOR 82.30)
  • napilapkiadás (TEÁOR és TESZOR 58.13)
  • folyóirat, időszaki kiadvány kiadása (TEÁOR és TESZOR 58.14)
  • műsorösszeállítás, műsorszolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 60).

Jelenleg ezek a legfontosabb tudnivalók itthon a koronavírusról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top